Pakisztánban 4 százalékos GDP-növekedésre számítanak

Vágólapra másolva!
A csökkenő export és a háborús veszély ellenére a pakisztáni GDP 4 százalékos növekedésére számít Shaukat Aziz privatizációs miniszter, köszönhetően a gyapot és cukortnádtermesztésben várható rekordtermésnek. A miniszter optimizmusát nem osztják a nyugati nagyvállalatok, és az elemzők is inkább 3-3,5 százalékos növekedést tartanak valószínűnek.
Vágólapra másolva!

Pakisztán a csökkenő export és az Afganisztán ellen készülő támadás miatt hatalmassá duzzadó menekülthullám ellenére arra számít, hogy a gyapot- és cukortermés várható idei rekordja növekedési pályán tartja a gazdaságot - közölte Shaukat Aziz, pakisztáni pénzügyminiszter.

A gyapot termés várhatóan 11 százalékkal 11 millió bálára emelkedik az idei évben, míg a cukornád termés 7százalékkal növekszik, 46,5 tonnára - mondta Aziz egy interjúban.

Ezek alapján a GDP 4 százalékos növekedésére számít a miniszter, mert mint mondta, a bruttó hazai termék nagy részét a mezőgazdaság adja.

Néhány külföldi nagyvállalat nem osztja Aziz optimizmusát. Szerintük a rekordtermés ugyan valóban segíti a gazdasági növekedést, a visszaeső export miatt azonban csökkenhet a kereslet a termények iránt, ami alacsonyabb árakhoz vezethet. Pakisztán 145 milliós lakosságának közel egyharmada él a mezőgazdaságból. Az ország nemzetközi adóssága eközben jóval meghaladja a teljes gazdaság értékét.

A pakisztáni gazdaság gyengélkedésének egy újabb jele, hogy Altaf Saleem privatizációs miniszter szerint késhet a Pakstan Telekommunications Ltd., és kilenc olajmező magánosítása, amelyekből pedig 650 millió dolláros bevételre számít a kormány. Az okok közül Saleem egy interjúban azt emelte ki, hogy a leendő ajánlattevők nem tudnak eljutni Iszlámábádba, mert a légitársaságok többsége felfüggesztette járatait.

Az elmúlt évben a gazdasági növekedés üteme 2,4 százalékra csökkent Pakisztánban. Az élelmiszer- és üzemanyagárak emelkedtek, és a vidéki emberek tömegesen vándoroltak a nagyvárosokba munkalehetőség reményében. Elemzők szerint az idei 4 százalékos GDP-növekedés is felettébb valószínűtlen, sokkal inkább 3-3,5 százalékos növekedést tartanak elérhetőnek.

Abdul Razzaq kereskedelmi miniszter szerint az idei export akár 1,4 milliárd dollárral is csökkenhet, és biztosan nem éri el a kormány által prognosztizált 10 milliárd dollárt. A kivitel csökkenésében leginkább a textilipar érintett, amely a teljes export kétharmadát adja. Tavaly több mint 5,5 milliárd textilipari terméket - elsősorban szőnyegeket - szállítottak külföldre, ez az amerikai textil-export közel egyharmada.

A privatizációs miniszter nem ért egyet minisztertársa aggodalmaival. Szerinte a kedvező termés, az amerikai gazdasági szankciók feloldása és a Nemzetközi Valutaalap által folyósított kölcsön bizakodásra ad okot, még a bizonytalan politikai körülmények mellett is. Az Egyesült Államok egyébként 50 millió dollárt, Japán 40 millió dollárt, az IMF pedig 135 millió dolláros készpénz-kölcsönt hagyott jóvá Pakisztán számára a múlt hónapban.

A Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő szerint a Pakisztánnak megszavazott támogatások segítségével az ország tartalékokat halmozhat fel, biztosíthatja a növekedést és nem utolsó sorban csökkentheti adósságait.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Pakisztán 135 millió dolláros támogatást kapott az IMF-től
(2001. szeptember 27.)