Euró: tájékozatlan a magyar közvélemény

Vágólapra másolva!
Elégedetlen az euróval kapcsolatos eddigi tájékoztatással az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) által megkérdezettek 78 százaléka - közölte legutóbbi felmérésének eredményét az OFE.
Vágólapra másolva!

A civil fogyasztóvédelmi egyesület az Európai Unió közegészségügyi és fogyasztóvédelmi vezérigazgatóságának javaslatára készítette a felmérést az euró magyarországi ismeretségéről. Az OFE kérdőíves felmérésére 190 válasz érkezett. A válaszadók egynegyede tudta, hogy mennyi az átváltási arány az euró és a magyar forint között.

A megkérdezettek 54 százaléka tudott arról, hogy az Európai Unió tagországainak nemzeti valutáit, bankjegyeit és érméit - az angol font, a svéd és a dán korona kivételével - 2002. február 28-tól kivonják a forgalomból.

Ugyanakkor a megkérdezettek kevesebb mint fele hallott már arról, hogy 2001 áprilisától a nemzeti valuta mellett euróban is feltüntetik az árakat a EU-tagországokban. A kérdőív kitöltői a megjegyzéseik között jelezték: sokkal gyakoribb és részletesebb információra számítanak annak érdekében, hogy megalapozottabb döntést hozhassanak valutájukkal kapcsolatosan.

(Népszava)

Ajánlat:

Korábban:

Tájékozatlan európolgárok
(2001. szeptember 25.)