Csökkenti az OPEC az olajkitermelést

Vágólapra másolva!
Az OPEC akár 4,3 százalékkal, azaz napi 1 millió hordóval is visszafogja kitermelését, hogy megakadályozza az árak további esését - mondta szerdán a szervezet főtitkára.
Vágólapra másolva!

11 ország miniszterei tanácskoznak ezekben a percekben 700 ezer - 1 millió hordó közötti csökkentés lehetőségéről - mondta Ali Rodrigez a Bloombergnek.

Ez egy lehetőség - mondta -, de a minisztereknek rendkívül óvatosan kell eljárniukés mély elemzésre van szükségük ebben a helyzetben.

Rodriguez elmondta, hogy a nem OPEC-tag olajtermelők illetékeseivel is egyeztetnek.

Hétfőn még arról győzködte a médiát az OPEC, hogy nem fogja csökkenteni a kitermelést, addig míg a nem tisztázódik az afganisztáni helyzet.

Jelenleg némi emelkedést követően, 22,08 dollárt adnak egy hordó olajért a nemzetközi piacon.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

OPEC

Korábban:

A mélyben zubog az olajár, az OPEC kivár
(2001. október 8.)

Ismét estek az olajárak
(2001. október 6.)

A bizonytalanság felhajtja az olajárakat
(2001. szeptember 14.)

Csökken olaj ára
(2001. szeptember 12.)