Nő a kezesség felső határa a Hitelgarancia Rt.-nél

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A Széchenyi Plusz gazdaságélénkítő csomag elemeként a Hitelgarancia Rt. által az egy ügyféllel szemben vállalható készfizető kezesség felső határát január 1-jétől 400 millió forintról 600 millió forintra emelik, mert a kormány a kis- és középvállalkozások számára meg akarja erősíteni az üzleti alapú finanszírozást és annak intézményrendszeri feltételeit -mondta Hegedűs Éva, a Gazdasági Minisztérium helyettes államtitkára.

A hétfői sajtótájékoztatón elhangzott: a vállalkozások hitelfelvételét elősegíti az is, hogy a Hitelgarancia Rt. garanciadíjához pályázati formában igényelhető támogatást a jövőben a jelenlegi 20 millió forint helyett 100 millió forintos hitelösszegig vehetik majd igénybe a kis- és középvállalatok.