rossz

Vágólapra másolva!
A héten különleges, homoszexuális férfiaknak és nőknek készült hitelkártyákat jelentetett meg egy amerikai cég, "meleg kártya" néven. A kibocsátó szerint ezek remek lehetőséget nyújtanak ahhoz, hogy a saját nemüket kedvelő polgárok ezúton is hirdethessék másságukat. A cég ezzel egy eddig kiaknázatlan, nagy várárlóerejű réteget szólított meg termékével.
Vágólapra másolva!

A meleg-hitelkártyákat kibocsátó cég elmondása szerint a homoszexuálisok rétege egy kiterjedt, nagy vásárlóerővel rendelkező csoport. A cég ennek a csoportnak a gazdagabb részét szeretné megcélozni új termékével.

A fenti kezdeményezéshez hasonló az egykori tory párti képviselő, Ivan Massov ötlete, aki biztosítást kezdett árulni homoszexuálisok részére, amiből milliomos lett. A melegekkel ugyanis nem szívesen kötnek biztosítást a társaságok, a fokozott AIDS-veszély miatt. Valójában a meleg-kártya kibocsátásának egyik célja éppen az, hogy a homoszexuális kiskereskedők anyagi hátterét biztosítsák.

Hasonló játszódott le évekkel ezelőtt, amikor néhány vállalat felismerte, hogy a nő, mint potenciális vásárlóerő, nincs kiaknázva megfelelően. Ezen cégek termékeinek átalakítása, esetleg a feminin jelleg kihangsúlyozása akár a termék 40-45 százalékos keresletnövekedését is eredményezhették (ez történt a hagyományosan macho-autómárka, a Land Rover esetében is).

Profi marketinges szakemberek nagyon szeretik az emberiséget két csoportra (öreg-fiatal, gazdag-szegény) osztani. A meleg-hetero kettősből a homoszexuálisokra, mint vásárlóerőre az jellemző, hogy a technika és a divat legnívósabb, legmagasabb szintű részéről választanak maguknak terméket.

A cégek egyszerűen ráébredtek, hogy a melegek társadalma komoly, nagy potenciállal rendelkező, mindeddig kihasználatlan vásárlóerőt képviselnek. Az ennek szellemében megszülető termék-ötletek egyike a meleg-hitelkártya.