Mosópor- és parfümreklámok kerülhetnek a Forma 1-es autókra

Vágólapra másolva!
A hét elején napvilágot látott hírek szerint a Forma 1-es McLaren istálló a jövő évben egy nőt - az ír Sarah Kavanagh-t - alkalmazna második számú tesztpilótájaként. Amennyiben az ír versenyzőnő szerződést kap, úgy nemcsak hosszú idő után az első női pilóta lehet az F-1 világában, hanem jelenléte gyökeresen megváltoztathatja a száguldó cirkusz hirdetőinek összetételét.
Vágólapra másolva!

A Forma 1-es futamok évről-évre súlyosbodó gondja, hogy a legtöbb európai országban szigorúan szabályozzák a dohányreklámokat, ezért sok versenyen a nagy dohánygyártók hirdetései nélkül futnak a kocsik. A problémát ellensúlyozandó, Bernie Ecclestone a cirkusz mindenható ura korábban felvetette, hogy olyan országokba - például Kínába, Oroszországba - vinnék el a futamokat, ahol nem, vagy csak enyhén korlátozzák ezeket a reklámokat.

Az évtizedeken át legfontosabb szponzorok, a dohánygyárak visszavonulása erőteljesen kihat még a nagy gyári csapatok - Ferrari, Jaguar, Renault és jövőre a Toyota - költségvetésére is, ezért egyik legfontosabb cél új közönségrétegek, és ezáltal új támogatók megnyerése az F-1 számára - írja szerdai számában a Világgazdaság.

Egy női pilóta jelenléte világszerte az összes nő figyelmét felkeltheti, és a futamokra irányíthatja, a női rajongók számának növekedésével pedig a Forma 1-ben eddig nem hirdető, de reklámokra sok pénzt áldozó nagyvállalatok, például mosószer- és illatszergyártók is megjelenhetnek.

Az elmúlt években egyébként jelentősen megváltozott az F-1 szponzori szerkezete. Fokozatosan előtérbe kerültek az információtechnológiai cégek, -például a Williams autókon a Compaq - a pénzügyi szektor szereplői, vagy - a motorszállítások révén - a nagy autógyártók, a BMW, a Toyota, a Mercedes stb.

A motorgyártók előretörését jól érzékelteti, hogy két legendás "tiszta" angol istálló, a Williams és a McLaren autóiban is német erőforrások - BMW, Mercedes - dübörögnek.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Női pilóta lehet a McLarennél
(2001. október 15.)