Vágólapra másolva!
A biológiai fegyverek elleni berendezéseket és védőfelszereléseket gyártó két wales-i vállalat a szeptember 11-i terrortámadások óta soha nem látott érdeklődést tapasztal. A BCB International által gyártott 250 fontba kerülő védőruhát például különböző fegyveres testületek, katasztrófavédelmi csoportok, vállalatok, sőt magánszemélyek is vásárolják. 
Vágólapra másolva!

A lépfene-fertőzéstől való félelem hatására felerősödött az érdeklődés két dél-wales-i cég, a Biotrace és a BCB International iránt - írja a BBC.

A bridgendi központú Biotrace biológiai fegyverek érzékelésére használható berendezéseket gyárt, a cardiffi BCB International pedig a hadseregnek és különböző speciális katasztrófavédelmi csoportoknak készít védőfelszereléseket.

Mindkét vállalat iránti érdeklődés jelentősen növekedett a szeptember 11-i terrorakciók után. A Biotrace részvényeinek árfolyama megduplázódott a támadások után és Ian Johnson, a cég vezérigazgatója a BBC-nek elmondta, hogy reményei szerint a nagyszámú érdeklődést rendelések is követik majd. A Biotrace már évek óta forgalmazza rendszereit, míg riválisai még csak a fejlesztési fázisban tartanak - közölte a vezérigazgató.

A másik vállalat, a BCB International védőfelszerelései iránti kereslet drámai mértékben növekedett - állítja Janey Howell, a vállalat igazgatónője. A cég által gyártott védőruhát faszénnel bélelték, hogy elnyelje a kémiai anyagokat. A ruha egyébként 250 fontba kerül, és mintegy öt perc alatt öltheti magára használója. Az igazgatónő elmondta, hogy a megrendelések teljesítése érdekében a nap 24 órájában folyamatosan termelnek.

Az elmúlt néhány hét során mintegy 70 ezer védőruhát szállítottak elsősorban a fegyveres erők és katasztrófa-elhárító szolgálatok részére, de érkezett megrendelés vállalatoktól, sőt magánszemélyektől is.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Biotrace