Szárnyaszegett fejvadászok

Vágólapra másolva!
Feje tetejére állt a világ: a legjobb állások betöltésében kulcsszerepet játszó fejvadászok mostanában maguknak kereshetnek munkát. A nemzetközi nagyvállalatok elmaradó fejlesztései, költségcsökkentő intézkedései miatt ugyanis kevesebb megrendeléssel, csökkenő árakkal, egyre élesebb versennyel kell szembenéznie a személyzeti tanácsadó szakmának. Számos fejvadász cég az idén létszámleépítésre kényszerült, a közeljövőben a piac nagymértékű átrendeződése várható.
Vágólapra másolva!

A gomba módra szaporodó személyzeti tanácsadó cégek révén túltelítetté vált a piac. Jelenleg több mint háromszázra becsülik a fejvadászattal és munkaerő-kiválasztással foglalkozó társaságok számát. Ezen belül azonban nagyjából százra teszik azon cégek körét, amelyeknek fő tevékenységi köre az emberierőforrás-szolgáltatás, s még kevesebben vannak, akik valóban számítanak. Ahogy egy piacvezető fejvadász cég vezetője fogalmazott: igazából 15-20 név van a piacon.

A zömmel a nagy fejvadász társaságokból kiváló, két-három főt foglalkoztató kis tanácsadó cégek akár 40 százalékkal alacsonyabb honoráriumért is vállalják a megbízásokat - mondja Deák Andrea, a Take it Kft. ügyvezető igazgatója. Mivel ez az üzletág nagyrészt a kapcsolatokra épül, a kicsik is versenyképesek lehetnek és potenciális megbízókat vehetnek el, hiszen a nagy nemzetközi társaságokból kiváló, saját céget alapító fejvadászok gyakran "magukkal viszik" jól bevált ügyfélkörük egy részét is.

Még mindig vannak új belépők, noha már most is túl sok szereplő van a piacon - mondja Fröhlich Péter, a P&Bert Management Consulting Group Kft. ügyvezető igazgatója. A kialakuló árverseny hatására tavaly még a korábban jól pozícionált cégek is árcsökkentésre kényszerültek. Az áresés azonban az elmúlt évben leginkább a piac alsóbb szegmenseiben érvényesült, vagyis a középvezetők és a szakemberek hirdetéses toborzásánál. A legdrágábbnak számító, direkt módszerrel történő felsővezető-keresés területén még a honoráriumok további emelésére is akadt példa.

Az idén azonban már nemcsak a piac telítetté válásával, hanem a világgazdaság lassulásának következményeivel is szembe kell nézniük a fejvadász cégeknek - elemzi a helyzetet Söpkéz Sándor, az EastEuroCo Kft. alapítója és ügyvezető igazgatója. A tizenegy éve a szakmában tevékenykedő fejvadász szerint a nemzetközi nagyvállalatok körében világszerte érvényesülő költségmegszorító intézkedések, a fejlesztések elmaradása a korábbi húzóágazatokban érzékenyen érinti a tanácsadói szférát. Hasonló véleményt fogalmaz meg Fazekas Zsolt, a Hill International Kft. ügyvezetője.

A nagy nemzetközi vállalatok nem bővítenek, sőt megszorító intézkedéseket léptetnek életbe, számos helyen leépítések vannak napirenden. A multik visszafogottsága a fejvadász cégek piacán hatványozottan jelentkezik - magyarázza.

Az idén kevesebb megrendeléssel és más típusú feladatokkal kell szembenézniük a fejvadászoknak, mint korábban. Fröhlich Péter úgy tapasztalja, hogy már nem a bővítés az indoka az új ember felvételének - az ilyen típusú megbízások szerinte gyakorlatilag eltűntek -, hanem a minőségi cserék, a különféle átszervezések. A P&Bert ügyvezetője szerint a cégek az idén leginkább azzal a szándékkal keresték fel a tanácsadó cégeket, hogy megváljanak azoktól a munkatársaiktól, akikkel ugyan eddig sem voltak megelégedve, csak éppen nem volt a helyükre elég, megfelelő tudással rendelkező szakember a piacon.

Emellett a személyzeti tanácsadó cégeknek azzal is szembesülniük kell - mondja Söpkéz Sándor -, hogy a megrendelők sokkal érzékenyebbé váltak a szolgáltatások ára iránt: minőséget szeretnének, de költségeiket kímélő, alacsonyabb áron.

A fejvadász cégek tapasztalata szerint átlagosan több mint 20 százalékkal csökkentek a szolgáltatások árai. Fröhlich Péter azonban arra hívja fel a figyelmet, hogy a piac különböző szegmenseit nem egyformán érintette az árak esése. A hirdetéses kiválasztás minimumdíja tavaly még általában a jelölt éves bruttó fizetésének 25 százaléka volt, míg az idén ez az arány 20 százalékra csökkent. Kisebb mértékben csökkentek a honoráriumok a felsővezető-keresés területén, ahol az éves fizetés egyharmada helyett általában 25 százalékra tarthatnak igényt a fejvadász cégek, így az átlagos minimumdíj másfél millió forintról körülbelül egymillióra csökkent. Míg korábban nem voltak ritkák a 4-5 millió forintos szerződések sem, addig ma már a hárommilliós díjazásnak is nagyon örülhetnek a fejvadászok.

A legfelső szinten azonban még mindig nem az ár a meghatározó tényező, hanem a minőség és a bizalom - mondja Söpkéz Sándor. A vállalatok számára túl nagy a kockázata annak, hogy nem a megfelelő ember kerül a vezetői székbe. A neves fejvadász azt tapasztalja, hogy azok a cégek, amelyek korábban az extrém magas, nemzetközi árakon dolgozó tanácsadókkal működtek együtt, most inkább előnyben részesítik a nemzetközi szintű minőséget kínáló, de helyi árakat szabó szolgáltatókat.

A felső vezetőkből azonban a szakemberek szerint túlkínálat van a piacon. Számos csúcsvezető már féléve nem talál magának kvalitásainak megfelelő pozíciót, és jobb híján tanácsadással foglalkozik - mondják a fejvadászok.

Lassan azt a tévképzetet is el kell felejteniük a fejvadászoknak, hogy az online állásközvetítők nem rontják a piaci esélyeiket - állítja az egyik vezető személyzeti tanácsadó cég munkatársa. Csak részben állja meg a helyét az az érvelés, hogy komoly ember nem keres az interneten állást. Ez igaz ugyan a felső vezetőkre - magyarázza a szakember -, de éppen az informatika területén egyre több jól képzett specialista és középvezető jelentkezik internetes álláshirdetésekre. Ha a fejvadász cégek erősíteni akarják pozícióikat, nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy csak a hagyományos keresési módszerekkel dolgozzanak.

A gazdaság nem minden szektorában érezhető egyformán a csökkenő kereslet a tanácsadó cégek iránt. Az úgynevezett új gazdaságban, azaz az internet és az e-business világában a tagadhatatlan megtorpanás ellenére továbbra is sokszor fordulnak a fejvadászokhoz. Az információtechnológia (IT) területén az idén is viszonylag gyakran cserélődnek a menedzserek és a szakemberek - teszi hozzá a P&Bert Management Consulting Group Kft. igazgatója. A hangsúly azonban a gyártók oldaláról áthelyeződött a vásárlói oldalra. A cégek körében leginkább az integrált vállalatirányítási és ügyfélkapcsolati menedzsementrendszerek bevezetésével foglalkozó szakemberek keresettek. A telekommunikációs vállalatoknál viszont már sokkal visszafogottabbá vált a ritmus - mondja Fröhlich Péter. Továbbra is viszonylag nagy a munkaerő iránti kereslet az értékesítés (sales) és a logisztika területén - hangsúlyozza Deák Andrea. Keresettek a pénzügyi szakemberek is, elsősorban a főkönyvelők, a könyvelők és a kontrollerek.

A kedvezőtlen hatások azonban komoly megrázkódtatásokat okozhatnak a piacon - vélekednek a fejvadászok. A tavalyi évhez képest az árbevétel jelentős visszaesésével kell számolnia jó néhány cégnek. Az idén több fejvadász cég is nagymértékű létszámleépítésre kényszerült. A tavaly még a piacvezető első tíz fejvadász társaság között számon tartott Antal International Kft. az idén 28 munkatársából 25-öt volt kénytelen elbocsátani. Kalmár Erika, a cég tanácsadója lapunk érdeklődésére elmondta: az Antal International a megváltozott helyzetben stratégiája újragondolására kényszerült, a meglévő projektek azonban futnak és újakra is sor kerül. A piachoz közeli források azonban azt sejtetik, hogy a nemzetközi cég lényegében kivonul a piacról, és csupán reprezentatív képviseletet hagy Magyarországon. Ugyancsak leépítések voltak a Take It Kft.-nél. Deák Andrea, a cég ügyvezető igazgatója óvatosan úgy fogalmazott: nem kevés adminisztratív munkaerőtől kellett megválniuk, de a leépítés nem érintette a tanácsadói létszámot.

Márk Edina

(Magyar Hírlap)