A felelősségbiztosításokról általában

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Felelősségbiztosítási szerződés alapján a biztosított követelheti, hogy a biztosító - a szerződésben megállapított mértékben - mentesítse őt olyan kár megtérítése alól, amelyért jogszabály szerint felelős. A felelősségbiztosítás háromszereplős jogviszony, amelynek alanyai a biztosított (károkozó), a biztosító, illetve a szerződéses kapcsolaton kívül álló károsult. A biztosítási szerződés a későbbi károkozó és a biztosító között jön létre. A biztosító a károkozó helyébe lépve, gyakorlatilag átvállalja az őt terhelő, harmadik személlyel szemben fennálló kártérítési kötelezettséget. A felelősségbiztosítás lényege legegyszerűbben a vagyonbiztosítással való összehasonlítás útján világítható meg:

  • A vagyonbiztosításnál a biztosító a károsult helyzetébe, a felelősségbiztosításnál a károkozó helyzetébe kerül.
  • A káresemény bekövetkezésében a vagyonbiztosítás esetén a biztosítottat főszabályként felelősség nem terheli, kivételesen legfeljebb enyhe gondatlanság állapítható meg vele szemben, míg a felelősségbiztosítás a biztosított jogellenes (szándékos vagy gondatlan) károkozó magatartása folytán bekövetkezett kár megtérítését szolgálja (pl. orvosi műhiba, közúti baleset).
  • Vagyonbiztosításnál a biztosított maga a károsult (pl. betörnek a lakásába), így az igényét a biztosítóval szemben közvetlenül érvényesítheti. Felelősségbiztosítási szerződés alapján a biztosítóval szemben kizárólag a biztosított (károkozó) és nem a károsult léphet fel. Figyelem, a gépjármű-felelősségbiztosítás ebből a szempontból kivétel!

A felelősségbiztosítási szerződés alapján a biztosító nem vállal korlátlan anyagi felelősséget, tekintettel arra, hogy ilyen típusú helytállás esetén a biztosítottnak nem áll érdekében mindent megtenni a kár elkerüléséért, megakadályozásáért, mérsékléséért, hiszen helyette a biztosító korlátlan összegű kártérítést fizetne.

A felelősségbiztosítások meghatározott tevékenységek folytatásához kapcsolódnak (gépjármű-üzemeltetés, légi közlekedés, orvosi tevékenység, ügyvédi tevékenység, külkereskedelmi tevékenység, veszélyes ipari tevékenységek), sőt gyakran jogszabály a tevékenység folytatását a felelősségbiztosítás lététől teszi függővé, azaz a szerződés megkötését kötelezővé teszi.