A Fitch leminősítette Argentínát

Vágólapra másolva!
A nemfizető szint közvetlen közelébe, az eddigi CC-ről C-re minősítette vissza a hosszú futamú szuverén argentin bel- és küladósságot kedden a Fitch nemzetközi hitelminősítő, azzal az indokkal, hogy a kormány által javasolt adósságcsere-program gyakorlatilag a nemfizetés bejelentésével ér fel.
Vágólapra másolva!

A New Yorkban kiadott indoklás szerint a befektetőknek javasolt adósságcserét az argentin kormány önkéntes tranzakciónak tünteti fel, de argentin kormánytisztviselők nyilvános nyilatkozataiból is az tűnik ki, hogy csere nélkül a szuverén adósságot tartó hazai befektetők aligha látják viszont pénzüket.

A Fitch közleménye szerint az új besorolás is negatív kilátású figyelőlistán marad, és Argentína szuverén kibocsátói osztályzatát azonnal visszasorolják a tényleges nemfizetői kategóriába, ha a javasolt adósságcsere végbemegy.

Az "önkéntes" adósságcsere-programot múlt csütörtökön hirdette meg hivatalosan a befektetőnek az argentin elnök. Fernando de la Rúa azt mondta, hogy az argentin adósságszolgálati teher csökkentését célzó terv alapján a jelenleg 11 százalék kamatot fizető szuverén kötvényeket 7 százalék kamatozású papírokra cserélnék. A befektetők előnye ebből az lenne, hogy az új adósságokra az állam az eddigieknél szélesebb körű garanciákat vállalna. Az elnök szerint az adósságcserével Argentína már jövőre 3-4 milliárd dollárt takaríthatna meg.

A Fitch keddi közleménye szerint azonban a remélt megtakarítás nem lenne elegendő a zéró költségvetési hiány meghirdetett céljának teljesítéséhez, és ahhoz sem, hogy a költségvetési szférát a növekedés beindításához és a befektetői bizalom helyreállításához szükséges fenntartható fejlődési pályára állítsa.

Rúa a múlt héten nem árult el részleteket arról, hogy az összesen 132 milliárd dolláros szuverén argentin adósságból mekkora hányadot érintene a csere, de a helyi sajtóban 16 milliárd és 92 milliárd dollár közötti találgatások jelentek meg.