Rt. lehet a Budapesti tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde január 8-i rendkívüli közgyűlésén várhatóan elfogadják a BÉT részvénytársasági alapító okiratát - mondta el Horváth Zsolt ügyvezető igazgató a Tőzsdetanács ülését követő keddi sajtótájékoztatón. Az átalakulási közgyűlés várhatóan márciusban lesz megtartva. A tervek szerint jövő év első felében lezárul a tőzsde részvénytársasággá alakulása.
Vágólapra másolva!

A tőzsde zártkörű részvénytársasággá alakul, tulajdonosai a jelenleg tőzsdei vagyonhányaddal rendelkezők lesznek, a tulajdonosi arányok pedig a vagyonhányadoknak megfelelően alakulnak. A januári közgyűlésen szavaznak arról is, hogy a tőzsde jelenlegi tisztségviselőinek mandátuma meghosszabbodjon. Az részvénytársasággá alakulás feltétele a - jelenleg a parlament előtt lévő - tőkepiaci törvény januári hatályba lépése.

A közgyűlés napirendjén szerepel még a 2002. évi üzleti terv elfogadása is. A tőzsdetanács hétfői ülésén tárgyalt arról is, hogy a 2001 júliusában életbe lépett vállalatfelvásárlási szabályoknak megfelelően szükséges módosítani a tőzsde bevezetési és forgalomban tartási szabályzatát.

A tervezet szerint a felvásárláshoz kapcsolódó vételi ajánlat lezárulása után a tőzsdei kivezetéshez már nem kellene újabb vételi ajánlatot tenni. A szabályzatba bekerül továbbá a kiszorítási eljárással egyszemélyes társasággá alakuló cégek részvényeinek törlése az értékpapírlistáról. A szabályzatot a tanács a következő ülésén módosítják.

Szendrei Csaba, a BÉT kibocsátási főosztályának vezetője ezzel kapcsolatban elmondta: a Graboplast elsőként alkalmazta a kiszorítási eljárást, a társaság részvényeinek törlésére a szabályzattól eltérően, újabb vételi ajánlat nélkül fog sor kerülni. A tanács döntött arról, hogy a BÉT megkezdi egy újabb regionális tőzsdeindex számítását, várhatóan januárban.

Horváth Zsolt kifejtette, hogy a CETOP20 elnevezésű index az elképzelések szerint egy térségbeli bench mark részvényindex szerepét töltené be. Az euró alapú indexben csak a leglikvidebb, országonként maximum hét blue chip részvény szerepelne, és az indexből a későbbiekben egy kereskedhető termék válhatna.

(MTI)

Ajánlat:

BÉT

Korábban: