Lassan magukhoz térnek az európai légitársaságok

Vágólapra másolva!
Nehezen ugyan, de kezdenek felocsúdni az Egyesült Államok városai ellen intézett szeptemberi támadások hatására padlóra került európai légitársaságok. A holland KLM gépeinek kihasználtsága novemberben érezhetően nőtt az előző havihoz képest, a német Lufthansa új gépeket vásárol.
Vágólapra másolva!

A holland KLM légitársaság novemberben kezdett magához térni a szeptemberi amerikai terrortámadások következményeiből: nőtt ugyanis a gépek kihasználtsága októberhez képest, habár a tavaly novemberitől még elmaradt a forgalom. A gépek telítettsége átlagosan 77,0 százalékos volt az elmúlt hónapban, ami 1,6 százalékponttal nagyobb az októberinél. A tavaly novemberi arány 78,9 százalékos volt. A teljes utasforgalom novemberben 10 százalékkal maradt el a tavaly novemberitől, míg októberben a visszaesés még 12 százalékos volt az előző év azonos időszakához képest. Az elmúlt hónapban is az észak-atlanti járatokon volt a legnagyobb az elmaradás. A forgalom 35 százalékkal, a kapacitás 31 százalékkal volt kisebb, mint tavaly novemberben. Egyaránt csökkent a közel-keleti és a távol-keleti forgalom.

Európában ugyancsak gyenge forgalmat regisztráltak: a terhelési arány 73,8 százalékra csökkent a tavaly novemberi, átlagnak megfelelő 78,9 százalékról. Főleg a kapacitáscsökkentés következtében nőtt viszont a légitársaságnál a szállító repülőgépek kihasználtsága.

A Sabena összeomlása óta a brüsszeli nemzetközi repülőtér utasforgalma ötödével csökkent, de éves összesítésben a csökkenés várhatólag 10 százalékos lesz az idén. Paul Klees, a repülőtéri hatóság (BIAC) vezérigazgatója a szövetségi parlament elé terjesztett beszámolójában azt is elmondta, hogy a hatóság ebben az évben 1,2 milliárd frankos (7,5 milliárd forint) nyereséggel számol, jövőre azonban a repülőtér nyeresége várhatólag eltűnik és legfeljebb egyensúlyban lesz a gazdálkodás. Klees szerint a csődbe ment Sabena esete jól példázza az állami tulajdonban lévő cégek helyzetét: amíg közintézmény volt, hatékonyság nélkül is létezhetett. De mihelyt kitették a piac kemény törvényének, összeomlott.

A német Lufthansánál megerősítették, hogy a vállalat tizenöt darab, 250 millió dollár értékű Airbus A380-800 óriásgépet vásárol az Airbus Industrie-tól. A jelenlegi piaci helyzet ugyan közvetlenül nem indokolna ekkora fejlesztést, a cég azonban jövőbe tekintő, stratégiai jellegű döntést hoztak, ami arra utal, hogy hosszabb távon bíznak a jó kilátásokban. Sikerült olyan szerződést kötni az Airbusszal, amely az iparág válsága ellenére is lehetővé tette a mostani vásárlást - állítja a társaság közleménye, amely arra utal, hogy szép árengedményt értek el. Talán még nagyobbat is, mint ami az úgynevezett "indító vevőknek", azaz egy új típus kipróbálását az elsők között vállalóknak jár. A társaság illetékesei szerint az 555 férőhelyes gépek - méretüknél fogva - mintegy 15-20 százalékos költségcsökkenést hozhatnak férőhelyenként. Az Airbus 2007 második felétől kezdi szállítani a gépeket.

(Népszava)

Korábban:

Vergődő európai légitársaságok
(2001. november 14.)