43 milliónyi bírság a számlaadási fegyelem megsértése miatt

Vágólapra másolva!
Mintegy 43 millió forintnyi mulasztási bírságot szabtak ki az adóhivatal emberei az elmúlt három napban Budapesten a Jégvirág elnevezésű központi akciójukban - mondta Hajdú Miklósné, az adóhivatal főosztályvezetője kedden. A háromnapos ellenőrzés után összesen 33 üzletet kellett 6, 10, illetve 20 napra bezárni. A vizsgálatok során az üzletek 44 százalékában egyáltalán nem adtak nyugtát.
Vágólapra másolva!

Az adóhivatal emberei elsősorban a nyugtaadási kötelezettség teljesítését vizsgálták a budapesti boltokban és piacokon. Az elmúlt három napban 661 esetből 401 alkalommal regisztráltak mulasztást. A vizsgálat során 55 százalékban meg sem kíséreltek eleget tenni a nyugtaadási kötelezettségnek - mondta a főosztályvezető.

Ez az arány valamivel jobb az év elejei ellenőrzésen tapasztaltaknál. A fővárosban márciusban lefolytatott hét végi központi ellenőrzéseknél még 58 százalékos volt a nyugtát egyáltalán nem adók aránya.

Az év első 11 hónapjában összesen 1,1 milliárd forintnyi mulasztási bírságot róttak ki az adóhivatalnokok.

A legnagyobb problémát a fővárosi piacokon és közterületeken tapasztalták az adórevizorok. Ezeken a helyeken 181 vizsgálatból 87 százalékban tapasztaltak mulasztást, amiből 84 százalék meg sem kísérelte a nyugta kiállítását. Az üzletekben végzett ellenőrzéseknél a nyugtát egyáltalán nem adók aránya 44 százalék volt. A bizonylatadás 100 százalékban elmaradt több fővárosi piacon, ilyen volt például a Fáy utcai és a józsefvárosi is.

Hajdú Miklósné elmondta: szombat éjszaka 27 ellenőrzést végeztek el, amelyből 17 esetben nem kaptak nyugtát az adóellenőrök. Az adórevizorok hat színházat is meglátogattak, melyek közül 5 büféjében nem kaptak bizonylatot.

A háromnapos ellenőrzés után 26 üzletet hat napra, öt üzletet 10 napra, kettőt pedig 20 napra bezárnak. A főosztályvezető azt is elmondta, hogy az év első 11 hónapjában összesen hat napra 593 üzletet, tíz napra 168 üzletet, míg 20 napra 47 üzletet kellett bezárni.

A hét végi akción az alkalmazottak foglalkoztatásának szabályszerűségét is vizsgálták 35 alkalommal. Az adóhivatal megállapításai szerint általános, hogy munkaszerződést, illetve az alkalmazottakról vezetett nyilvántartást nem tudtak felmutatni a helyszínen.

(MTI)

Ajánlat:

APEH

Korábban:

Romlik a számlaadási fegyelem
(2001. június 9.)