Egyre több az eltartott Magyarországon

Vágólapra másolva!
Az elmúlt 11 év alatt 7 százalékponttal csökkent a foglalkoztatottak száma: az idén 3,7 millió magyar dolgozott - közölte Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke. Mindez azt jelenti, hogy 100 foglalkoztatottra 176 aktív tevékenységet nem folytató személy jut. 1990-hez képest jelentősen átalakult a foglalkozási összetétel is: a szellemi foglalkozásúak részaránya 8 százalékponttal, 41 százalékra nőtt.
Vágólapra másolva!

A 2001-es népszámlálás részeredményeiről tartott szerdai sajtótájékoztatón elhangzott: a lakosság 10 százalékának megkérdezése alapján kiderült, hogy idén 100 foglalkoztatottra 176 aktív tevékenységet nem folytató személy jut; 1990-ben még 100 dolgozóra 129 eltartott jutott.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint a foglalkoztatottság az 1990-es évtized első éveiben a munkanélküliek számának rohamos emelkedése miatt csökkent. Az idei népszámlálás az 1990. évi munkanélküli-állománynak több mint háromszorosát rögzítette, így az állástalanok száma meghaladta a 400 ezer főt.

Czibulka Zoltán, a népszámlálási főosztály vezetője elmondta: a nők aránya a foglalkoztatottak körén belül 2001-ben minimális mértékben ugyan, de meghaladta a 11 évvel korábbi szintet. A felmérések szerint a munkanélküliség a nőket kevésbé érintette, mint a férfiakat: az idei kutatás időpontjában a férfiak 5,2, a nők 3,1 százaléka volt munkanélküli.

A KSH szerint az elmúlt évtizedekben a foglalkozási összetétel is átalakult, a vezető, az értelmiségi és az egyéb szellemi foglalkozásúak aránya fokozatosan emelkedett. Míg 1990-ben a foglalkoztatottak egyharmada, addig 2001-ben 41 százaléka folytatott szellemi tevékenységet.

A mezőgazdasági szektor válsága és az ipari termelés visszaesése gyökeresen megváltoztatta a foglalkoztatottak ágazati szerkezetét: 2001-re a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás részesedése 1990-hez képest 10 százalékponttal esett vissza, az ipar és az építőipar részaránya egyharmadára csökkent, ugyanakkor a szolgáltatás jellegű ágazatok súlya jelentősen nőtt.

Mellár Tamás elmondta azt is, hogy az ország népessége 1,7 százalékkal csökkent 1990-hez képest, így február elsején 10,196 millió volt.

(MTI)

Ajánlat: