Szociális védőháló tönkremenő vállalkozóknak?

Vágólapra másolva!
Becslések szerint az önálló vállalkozóknak évente 5-6 százaléka megy tönkre és kénytelen felhagyni tevékenységével. Mivel az önfoglalkoztatókra nem terjed ki a kötelező munkanélküli-biztosítás rendszere, ez a réteg különösen védtelen a kedvezőtlen gazdasági folyamatokkal szemben. Biztonságuk érdekében önkéntes segélypénztárak létrehozását javasolják a szakemberek.
Vágólapra másolva!

A Kölcsönös Segélyegyleteket Támogató Alapítvány irányításával tavaly lezajlott kutatás arra kereste a választ, hogyan lehet megfelelő szociális védelmet nyújtani a vállalkozóknak arra az esetre, ha vállalkozásuk tönkremegy. Az alapítvány javaslata szerint az önfoglalkoztatók - több EU-tagállam gyakorlatához hasonlóan - olyan önsegélyező pénztárakat hoznának létre, melyek kizárólag a vállalkozások megszűnése esetén nyújtanának jövedelempótló támogatást legfeljebb 270 napos időszakra tagjaiknak. A pénztárak a tervek szerint nemcsak pénzbeli támogatást nyújtanának, hanem képzési és átképzési lehetőséget is - hangzott el az alapítvány által rendezett keddi tanácskozáson, amelyen a Gazdasági Minisztérium és a Pénzügyminisztérium, valamint az érdekvédelmi szervezetek képviselői is részt vettek.

Az Országgyűlés októberi határozatában megbízta a kormányt, hogy készítsen javaslatot az önkéntes pénztári törvény módosítására annak érdekében, hogy az lehetővé tegye önkéntes segélypénztárak létrehozását az önfoglalkoztató vállalkozók biztonsága érdekében.

Czöndör Gyula, az alapítvány titkára a tanácskozáson elmondta: Magyarországon mintegy 600 ezer önálló vállalkozás működik, ezen kívül a több mint egymillió őstermelő jelentősebb hányada szintén kizárólag a mezőgazdasági termelésből jut jövedelemhez. A vállalkozások többségében jellemzően a családtagok is részt vesznek, így a gazdaságilag önállóak, azaz az önfoglalkoztatók által megtermelt jövedelemből mintegy 2 millió magyar állampolgár él. Az önfoglalkoztató vállalkozók - mivel körükre nem terjed ki a kötelező munkanélküli-biztosítás rendszere - különösen védtelenek a kedvezőtlen gazdasági folyamatokkal szemben. Ezek a negatív hatások sokszor csak egyes szakmákat, szolgáltatási területeket sújtanak, míg mások szépen prosperálnak. A leginkább kiszolgáltatottak az egyre gyarapodó számú kényszervállalkozók, akiket munkaadóik csak ebben a formában hajlandóak foglalkoztatni.

Márk Edina

(Magyar Hírlap)