Tízmilliárdos forgalomkiesés az idegenforgalomban

Vágólapra másolva!
A forint árfolyamsávjának kiszélesítése több mint 10 milliárd forintos forgalomkiesést eredményezett az idén az idegenforgalmi vállalkozásoknak - mondta Meszter László, az Idegenforgalmi Koordinációs Testület (IKT) elnöke pénteken.
Vágólapra másolva!

A 2002. január elsejétől eltörölt turisztikai hozzájárulás nem tudja kompenzálni, ami egyébként éves szinten a vállalkozásoknak együttesen 4-5 milliárd forint megtakarítást jelenthet - tette hozzá Meszter. Az IKT véleménye szerint a 2002-es Széchenyi-terv pályázatokban olyan szakmai hibák maradtak, amelyeket egy időben megtartott szakmai konzultációval el lehetett volna kerülni.

Meszter példaként említette, hogy jövőre az úgynevezett elvi építési engedély helyett kivitelezési tervszintű dokumentumokat kell bemutatni a pályázati feltételek szerint. Számításai alapján ez a pályázóknak akár 10 millió forint többletköltséget is okozhat még a pályázat elbírálása előtt.

A szakmai szervezetek úgy ítélik meg, hogy Magyarország nemzetközi piacon tartására a kormányzat nem fordít megfelelő erőt, mondván az ágazat dinamikusan fejlődik, folyamatosan nő a forgalom.

A jó eredményekről szóló információk a döntéshozóknak azt sugallják, hogy nem kell különösebben foglalkozni az idegenforgalommal - tette hozzá az elnök.

(MTI)

Ajánlat:

Gazdasági Minisztérium

Korábban: