Szövetséget alakítottak autókereskedők

Vágólapra másolva!
Megalakult a Magyar Gépjármű-Márkakereskedők Országos Szövetsége (Gémosz). A szervezet létrehozását elsősorban az autópiacot érintő európai uniós változások indokolták.
Vágólapra másolva!

Brüsszelben úgy döntöttek, hogy az árak összehangolása érdekében az unió tagországaiban liberalizálják az autókereskedelem rendszerét. Ezután egy kereskedő több márkát is értékesíthet, és nem feltétlenül kell szervizszolgáltatást biztosítania, a márkaszervizek pedig nem kötelesek kizárólag gyári alkatrészeket felhasználni.

A Gémosz elnöke, Gablini Gábor szerint a magyar autókereskedelem igazi problémája, hogy az uniós változások átvételére még a korábbi beruházások kifutása előtt került sor.

A szövetségnek jelenleg több mint 200 márkakereskedéssel, mintegy 146 tagja van, és éves forgalmuk meghaladja a százmilliárd forintot. Az összefogás elsődleges célja az érdekegyeztetést és az érdekképviseletet, valamint a kereskedelem és a szervizek közti kapcsolatok javítása.

Nemzetközi szakértők előrejelzése szerint 2005-re azoknak a kereskedőknek, akik évente kevesebb mint 500 autót tudnak értékesíteni, nem lesz megfelelő anyagi bázisuk. Tíz éven belül pedig a jelenlegi kereskedők száma akár 30 százalékra is csökkenhet.

(MTI)

Ajánlat:

Vezess.hu
(az [origo] autós rovata)

Korábban:

Szabad verseny az uniós autópiacon
(2002. július 17.)

Autóipar - a trenddel szemben
(2001. november 16.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!