Hiába nyilatkoznak a hatalom birtokosai újra és újra a fejlődő világ felzárkóztatásának szükségességéről, s ejtenek krokodilkönnyeket az éhező afrikai gyermekekért, a XXI. század globalizálódó világát sokfelé az igazságtalanság és egoizmus rendszerének tartják. Ennek meg van és lesz böjtje - vélik egyre többen -, Bin Laden tündöklése nem a véletlen műve.

Tony Blair volt az első, aki alig három héttel a szeptember 11-ei események után kimondta az addig kimondhatatlant: a terrorizmus egyik fundamentuma bizony éppen a most megtámadott fejlett világ ignoranciája. A gazdagokat a puszta retorikán túl ugyanis egyáltalán nem érdekli a szegények sorsa, akik viszont mélyülő gyűlölettel és egyre elkeseredettebben néznek szembe a globalizálódó világ igazságtalanságával. Nem áll távol ettől a véleménytől Bill Clinton sem, aki úgy véli, hogy "nekünk, a fejlett világnak kötelességünk a XXI. század vívmányait a szegény országokkal is megosztani, különben az eredmény még több terrorista, s még kevesebb barát lesz".

Hangzatos szavakban, fület gyönyörködtető retorikai fordulatokban persze soha sem volt hiány - kommentálja a politikusok nyilatkozatait a Financial Times. A neves brit napilap emlékezetünkbe idézi Alex Chikwanda zambiai agrárminiszter szavait, aki egy jó 20 évvel ezelőtti, a fejlődő világ felzárkóztatásának nemes céljából összeült konferencián kifejtette: "Ha a retorika realitás lenne, bizony Zambia lenne a földi paradicsom." Chikwanda igazsága ugyanakkor ma is érvényes, hiszen a világ jottányit sem változott azóta, sőt.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) szerint a '90-es évek elején például még 19 milliárd dollárnyi segély folyt évente a fekete kontinensre, tavaly ez az összeg azonban már csak 12 milliárd dollárt tett ki. Az egy főre jutó segély értéke ezen időszak alatt ugyanakkor közel 40 százalékkal csökkent. Mindennek persze megvan a maga következménye. Egyre kisebb az esélye, hogy sikerül teljesíteni az ENSZ millenniumi fejlesztési tervének 2015-ig megvalósítandó, rendkívül ambiciózus céljait, így a szegények arányának megfelezését, a csecsemőhalandóság kétharmados csökkentését, valamint a minden gyermekre kiterjedő alapfokú oktatás biztosítását.

Az utóbbi hiánya egyébként a legkirívóbb kudarcok közé tartozik. Hiába egyezett meg az 1990-es jomtieni (Thaiföld) konferencián 150 kormány képviselője az "oktatás mindenkinek" 2000-ig teljesítendő elvében, a sorozatos kudarcok eredményeképpen a határidőt tavaly 2015-ig tolták ki. Ma közel 125 millió gyermeknek - túlnyomó többségük leány - nem adatik meg az alapfokú oktatás lehetősége. Mindeközben az oktatásra szánt fejlesztési segélyek értéke folyamatosan csökken: az 1990-es kétmilliárd dollárral szemben tavaly már csak 770 millió dollár gyűlt össze erre a célra. Az "oktatás mindenkinek" elvének 2015-ig történő megvalósítása évi 7-9 milliárd dollárt igényelne.

Ugyancsak a kudarcok közé tartozik a nemzetközi kereskedelempolitika alakulása. A fejlődő világ ma jottányit sincs közelebb a fejlettek piacaihoz, a globális munkamegosztásban pedig továbbra is csupán beszállítói szerep jut neki. Egyetlen olyan terület van csak, ahol tényleg sikeresnek s az elméleten is túlmutatónak nevezhető a fejlettek és fejlődők közötti együttműködés. Ez az egészségügy, amely minden visszássága ellenére sikertörténetként aposztrofálható. Az üdítő kivétel ellenére azonban egyre többen vélik úgy, hogy a fejlett világ lelkiismeretlensége bizony alaposan visszaüthet, akár az észak-dél konfliktus, Bin Laden, vagy éppen az illegális bevándorlás képében.

Molnár Sándor

(Magyar Hírlap)