törölve

Vágólapra másolva!
A Suzuki a legismertebb, az Opel viszont a legnépszerűbb autómárka Magyarországon - derül ki a TNS Modus felméréséből, melyet 7500 háztartás megkérdezése alapján állítottak össze. Az autógyártók és -kereskedők nem lehetnek túlzottan derűlátóak, hiszen a családok alig nyolcada tervezi, hogy két éven belül "autóvásárlásra adja a fejét". Ez pedig azt jelenti, hogy jó esetben is csupán félmillió jármű kel el, illetve cserél gazdát.
Vágólapra másolva!

A márkák versenye az újautó- és a használtautó-piacon is markánsan jelentkezik - figyelték meg a TNS Modus szakértői, akik 7500 háztartást kerestek fel az autózási szokásaikról, esetleges vásárlási terveikről faggatva a polgárokat.

A kutatás megállapításai szerint a magyar háztartások 39 százalékában van legalább egy gépkocsi, ezen belül 3,3 százalékot tesz ki a két járművel rendelkező családok aránya. Az autók 68 százaléka már kiszolgált legalább egy tulajdonost, az első kézből vett járművek aránya így 32 százalékra tehető. A járműpark átlagéletkora még mindig meghaladja a tíz évet, pontosan 11,7 éves az "átlagautó". Viszonylag hűségesnek minősíthető a magyar gépkocsi-tulajdonos, hiszen akkor viszi a piacra eladni az autóját, mikor az már 9,4 évet töltött gazdájánál. A volt szocialista országok típusai dominálnak továbbra is, arányuk 42 százalékos a járműállományon belül. Átlagéletkoruk 15,5 év, szemben a nyugati típusok 8,9 éves adatával.

A Lada masszívan őrzi első helyét, minden hatodik háztartásban megtalálható az orosz autógyártás "zászlóshajója". A szentgotthárdi Opel-gyártásnak is betudhatóan a második helyre tört előre a "Gömbbe zárt villámmal" fémjelzett autómárka (13,6 százalék).

Miután Trabantból és Wartburgból már nincs utánpótlás, a közéjük ékelődő Skoda pozíciója tovább javulhat. A Suzuki mai hatodik helye időleges, a szocialista típusok kiöregedése folytán pár éven belül dobogós helyre kerülhet.

A megkérdezett háztartások 12,7 százalékában "komolyan foglalkoznak a gondolattal", hogy két éven belül új autóval gyarapítsák a családi vagyont. Kétharmaduk nem zárkózik el a használt autó vásárlásától, míg harmaduk valóra váltaná álmát, amit egy nullkilométeres négykerekű testesít meg.

A KSH adatai szerint 3,8 millió a magyarországi háztartások száma, eszerint 483 ezer autó adásvétele bonyolódhat le a következő két évben. Ez igencsak mérsékelt mennyiségnek tűnik, hiszen csak 2001-ben - előzetes becslések szerint - 150 ezer új autót vásároltak, és akkor a jóval aktívabb használtautó-piac forgalmát még nem is vettük számításba.

A legtöbben (6,3 százalék) "A mi autónkat" választanák. A Suzukit az Opel követi 5,6 százalékkal. A tavalyi eladási statisztika bronzérmesének, a Renault-nak a helyét azonban veszély fenyegeti, amennyiben a potenciális vásárlók valóban Peugeot-t (4,3 százalék), illetve Fordot (2,9 százalék) preferálnák a Renault-val (1,6 százalék) szemben.

A használt autót vásárlók más szempontok alapján terveznek. Az "Opel sosem kop el" szlogenben szentül hisz a leendő kuncsaftok 11 százaléka. A Suzuki sem panaszkodhat (6,4 százalék), míg a megbízható német márka, a Volkswagen modelljeit az érdeklődők 5,9 százaléka keresi majd az autópiacokon. A Wartburgok és a kis Polskik úgy tűnik, a bontóban végzik, rájuk a potenciális vásárlók 1-1 százaléka "ácsingózik".

A kutatók a márkák ismertségét és megbecsültségét is górcső alá vették. Előbbi terén a Suzuki vitte el a pálmát, Esztergom autóját a megkérdezettek 90 százaléka ismerte. Nyolcvan százalék feletti aránnyal büszkélkedhet még - sorrendben - az Opel, a Lada, a Trabant, a Skoda és a Wartburg. Népszerűség terén viszont fordított a helyzet: az Opel veri a Suzukit. Előbbit elsősorban a férfiak, utóbbit pedig az alacsonyabb végzettségű, 40-49 éves korosztály kedveli. A VW a magasan képzett fiatalok autója, az Audi 18-29 éves érettségizett férfiak körében abszolút sztár.

Veszélybe került az idei járműipari seregszemle

Bizonytalan az idei Budapesti Autószalon megrendezése, miután a Hungexpo Rt. nem vásárolta meg a rendezés jogát a Haris Kereskedőház Kft.-től. A licenctulajdonos cég első embere, Haris György lapunkat arról tájékoztatta, hogy a két társaság között nincs érvényes megállapodás a közös szervezésre, így a Hungexpo jogtalanul szerepelteti idei programjában a kiállítást. Az előzményekhez tartozik, hogy tavaly is élhetett volna ilyen kifogással a kereskedőház, de nem akarta veszélyeztetni ezzel a kiállítás sikerét. A Haris cég 1988-ban indította útjára az Automobil kiállításokat, 1993 óta pedig évente váltva hol autószalont, hol járműipari szakkiállítást szerveztek. A kereskedőház - szerződése szerint - 2001. szeptember 4-éig közösen szervezte a show-t a Hungexpóval. A kontraktus csak a szervezési együttműködést tartalmazta, a rendezvények médiajogát a Haris Kereskedőház megtartotta.

Haris György emlékeztetett rá, a megállapodás lejárta előtt egy évvel, 2000 januárjában a Hungexpo Rt. megvásárolta az Automobil budapesti autószalon kiállítás szervezési jogait, és előszerződés jellegű szándéknyilatkozatot írt alá a Haris Kereskedőház Kft.-vel az Automobil-Autótechnika kiállítás megvételére is. Ugyancsak 2000-ben, de már októberben a Hungexpo új vezérigazgatója nem kívánta aláírni a 2001. január 31-éig előszerződésben vállalt Automobil-Autótechnika adásvételi szerződést. Ráadásul nem kívánta kifizetni a Haris Kereskedőház Kft.-vel korábban kötött budapesti autószalon megrendezésére vonatkozó szakértői vállalkozási szerződés ellenértékét sem. A kiállításszervező később csak akkor változtatott magatartásán, hogy a Haris Kereskedőház felszámolási eljárást kezdeményezett ellene.

A két cég közötti vita a bíróságon folytatódik. Az affér komolyan veszélyezteti az idei kiállítás megrendezését, ugyanis már nincs megállapodás a közös szervezésről.

Kriván Bence

(Magyar Hírlap)