Úgy tűnik, jogvita alakul ki arról, hogy a MATÁV és az új piaci szereplők mikor kezdhetik meg egymással a hálózataik összekapcsolásról szóló tárgyalásokat, aminek eredményeként megkezdődhetne a tényleges verseny a vezetékes távközlésben. Az is elképzelhető, hogy az ügyben a Hírközlési Döntőbizottságnak (HD) kell döntenie. A különböző jogértelmezés késleltetheti a tényleges verseny rajtját.

Ahhoz, hogy valóságossá váljon a verseny a vezetékes távközlésben, mindenképpen szükséges, hogy a hálózattal rendelkező szolgáltatóknak - különösen a MATÁVnak, illetve a helyi koncessziós társaságoknak - biztosítaniuk kella többi, vezetékes távbeszélő-szolgáltatásra jelentkező, de a szükséges infrastruktúrával nem rendelkező társaságnak a hálózatukhoz való hozzáférést. Ennek érdekében a cégeknek összekapcsolási szerződést kell kötniük - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.

A szerződéskötési kötelezettséget a december 23-án hatálybalépett hírközlési törvény és az új összekapcsolási rendelet mondja ki. A jogszabály alapján a beérkezett szerződéskötési igényre a kötelezettnek - például a MATÁVnak - 10 napon belül válaszolnia kell. Amennyiben elfogadja az ajánlatot, a feleknek 30 napon belül kell szerződést kötniük, ha elutasítja, a másik fél a Hírközlési Döntőbizottsághoz (HD) fordulhat.

A hírközlési törvény szerint a jelentős piaci erővel Rendelkező szolgáltatónak referencia összekapcsolási ajánlatot (RIO) kell készítenie, amelyet a HD-hez kell benyújtani. A MATÁVnak ezt január második felében kell beadnia, a helyi koncessziós társaságoknak pedig az év végén. A Hírközlési Döntőbizottság a benyújtástól számított hatvan napon belül hagyja jóvá a referenciaajánlatot, s ha a bizottság már az első körben áldását adja a dokumentumra, az új piaci szereplők ezt követően - legkorábban március végén - kezdhetik meg az összekapcsolási tárgyalásokat. Mindezek miatt függetlenül attól, hogy az új piacra lépők a piacnyitás napján bejelentették vezetékes távbeszélő-szolgáltatási igényüket a Hírközlési Felügyeletnél - amely 30 nap után regisztrálja a szolgáltatókat - a cégek szolgáltatásai csak az év közepétől válhatnának széles körben elérhetővé.

Egyes szakemberek szerint a cégek - a MATÁV és a vele szerződni kívánó új belépők - csak a RIO elfogadása után kezdhetik meg a szerződéskötési tárgyalásokat. A Napi Gazdaság úgy tudja, hogy a MATÁV ennek alapján utasította vissza több vállalat szerződéskötési ajánlatát, miközben a Vivendi Telecom HungaryKft.-vel megkötötték a szerződést. Mások viszont úgy értelmezik a hírközlési törvényt, hogy a hálózati szerződésekkel kapcsolatos szerződési kötelezettség a hírközlési törvény hatálybalépésétől terheli a meghatározott szolgáltatókat.

A referenciaajánlat készítésére vonatkozó többletkötelezettség nem eredményezheti azt, hogy a szolgáltató a szerződéskötési kötelezettség alól mentesül, amíg nem rendelkezik a Hírközlési Döntőbizottság által jóváhagyott referencia ajánlattal. Ha ez az álláspont érvényesül a jogvitában, az újonnan belépők akár néhány héten belül megkezdhetik újszolgáltatásaikat.

(MTI)

Ajánlat:

Hírközlési Felügyelet 

Korábban:

A Vivendi beindítja a távközlési versenyt 
(2002. január 11.)

Egyelőre csak szimbolikus lesz a távközlési piacnyitás 
(2001. december 20.)