Tavaly novemberben visszaesett az ipari termelés

Vágólapra másolva!
Az ipari termelés volumene 2001 novemberében a szezonálisan és a munkanapokkal is kiigazított index szerint az előző hónaphoz viszonyítva 1,5 százalékkal, a 2000. novemberi bázishoz képest pedig 0,8 százalékkal esett vissza - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A hónap elején közölt előzetes adatok szerint a novemberi ipari termelés egy hónap alatt 1 százalékkal nőtt, az egy évvel korábbitól viszont 0,4 százalékkal elmaradt. Az ipari termelés volumene tavaly októberben az előző hónaphoz viszonyítva 3,9 százalékkal, a 2000. októberi bázishoz képest pedig 1,4 százalékkal emelkedett.

Tavaly novemberben az ipari termelés korrekciók nélkül 1 százalékkal maradt el a 2000. novemberitől. Az ipari export 0,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, a belföldi értékesítés 2,7 százalékkal visszaesett egy év alatt.

Az export a megelőző év januártó novemberig tartó időszakához képest 10,3 százalékkal bővült. A kivitel 53 százalékát az ipari vámszabad területeken működő szervezetek adták. Az ipar tizenegy havi belföldi értékesítése mindössze 0,1 százalékkal nőtt, gyakorlatilag stagnált.

A feldolgozóipar termelése 2001 novemberében 0,8 százalékkal csökkent, a villamos energia-, a gáz-, a gőz- és vízellátás teljesítménye viszont 8,9 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

A feldolgozóipar novemberi összes értékesítésének 60,1 százalékát az export adta. A feldolgozóipar jelentős súlyt képviselő ágazatai közül a járműgyártás termelése tavaly novemberben nagy mértékben, 17,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi szinthez képest. Az élelmiszer-, az ital- és a dohánygyártásé 4 százalékkal haladta meg a 2000. novemberi szintet.

A gép- és berendezésgyártás 1,6 százalékkal, a fém alapanyag, fémfeldolgozási termékgyártás, valamint az egyéb nem fém ásványi termékek előállítása 2,1 százalékkal csökkent a vizsgált időszakban..

Az egy főre jutó ipari termelés a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében 2001 első tizenegy hónapjában 1,3 százalékos létszámcsökkenés mellett 6,4 százalékkal volt magasabb, mint 2000 azonos időszakában.

(MTI)