A GKI Gazdaságkutató Rt. szerint az idén a világgazdaság növekedési ütemének lassulása miatt a magyar gazdaság növekedése 3,5 százalékos lesz a tavalyi - szintén az intézet által becsült - 3,8 százalékos GDP-bővülést követően - mondta Hegedűs Miklós ügyvezető igazgató. A kutató szerint a külső negatív hatásokat ellensúlyozhatja a belföldi fogyasztásra érzékeny iparágak termelésének élénkülése, de a hatás nem lesz számottevő.

Az ipari termelés növekedése összességében tovább lassul a GKI prognózisa szerint: a 2000-ben elért 18,6 százalékkal szemben 2001-ben várhatóan csupán 3,5 százalékkal, 2002-ben pedig 3 százalékkal nő a termelés.

A kutató véleménye szerint a magyar gazdaság helyzetét rontja a forint árfolyamának erősödése, mivel komoly bevételkiesést okoz az exportáló vállalkozásoknak. Hozzátette: a minimálbér emelése nehezíti a magyarországi kis- és középvállalkozások helyzetét, mivel - számításai szerint - csaknem 25 milliárd forintos többletköltséget okozhat.

A kormány intézkedéseit elemezve Hegedűs Miklós elmondta: míg a kabinet az egyik oldalon, például a Széchenyi-terven keresztül, lehetőségekhez juttatja a vállalkozásokat, addig - többek között a minimálbér emelésével - komoly kiadásokra is kényszeríti őket. A kutató szerint kívánatos lenne a kis- és középvállalkozások kiadásainak csökkentése, például az adóterhek mérséklésével.

A GKI prognózisa szerint 2002-ben az infláció 6,5 százalékos lesz. A külkereskedelmi mérleg hiányát a kutatók 6 milliárd euróra teszik, 7 százalékos export- és 9 százalékos importnövekedés mellett. A folyó fizetési mérleg hiánya 2,5 milliárd euró lehet az idén, és a kutatóintézet 2002-ben 5,9 százalékos munkanélküliségi rátával számol.

(MTI)

Ajánlat:

GKI

Korábban:

Három százalékos GDP-növekmény várható
(2002. január 25.)