<P class="MsoNormal" style="mso-margin-top-alt: auto; mso-margin-bottom-alt: auto">Vizsgálatok a kín

Vágólapra másolva!
A Vám- és Pénzügyőrség több, a rendkívül alacsony áron Magyarországra érkezett fagyasztott csirkehús-szállítmány ügyében nyomoz. A húsnak rendszerint hamisan tüntetik fel a származási helyét, az "exportőrök" többnyire a baromfi-vágóhíddal nem rendelkező Lichtensteint, esetleg Kínát vagy Vietnámot tüntetik fel származási országként. S bár a Baromfi Terméktanács semmiféle hivatalos információval nem rendelkezik hazánkba importált kínai csirkéről, az állategészségügy emberei már elindultak a csirkehús bevizsgálására.
Vágólapra másolva!

A Vám- és Pénzügyőrség több - a múlt év végén Magyarországra érkezett - fagyasztott csirkehús-szállítmány ügyében nyomoz. Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) szóvivője elmondta: az alapos gyanú szerint 4-5 cég hamis vámértéken számolt el a fagyasztott csirkehússal, és hamisan tüntették fel a szállítmány származási helyét is. A nyomozók gyanúja szerint a gyanúsított cégek kettős számlázást vezettek.

A szóvivő elmondta, hogy az ilyen típusú szállítmányokat jelenleg alaposabb, azonnali vizsgálatnak vetik alá, mert értesüléseik szerint az eddig érintetteken túl új cégek is beszálltak a csirkeimportba.

A vámügy eddigi vizsgálatai szerint a behozott csirkehús emberi fogyasztásra alkalmas, amit az állategészségügy illetékese egyelőre nem tudott megerősíteni, ők legkorábban holnap szolgálnak információval a csirke fogyaszthatóságáról.

Takács László, a Baromfi Terméktanács igazgatója ugyanakkor semmiféle hivatalos információval nem rendelkezik arról, hogy Magyarországra kínai csirkét importáltak volna. A hír alapja az lehet, hogy másfél hete - antibiotikumos kezelésekre utaló nyomok miatt - az unióból minden kínai élelmiszert kitiltottak, amely most az unió területén kívül keres magának helyet a piacon.

A luxemburgi csirke története

A múltat idézve az igazgató beszélt arról is, hogy Lichtensteinből a múlt évben mintegy 10 millió kilogramm csirkecomb került Magyarországra, melyből 5 millió kilogramm igen olcsón, 17-22 forintos kilogrammonkénti áron. Ez az áru származási helyét tekintve azonban nem lehet a hegyi hercegségből származó, mivel ott nincs baromfi vágóhíd, valószínűsíthető tehát, hogy csak a kis országon keresztül csak értékesítik.

A kérdőjel - a szakember szerint - lényegében az alacsony ár, ami közgazdaságilag megmagyarázhatatlan. Ám az olcsó áru a zömét - a hírek szerint - nem magyar vásárlók veszik meg, hanem a környező országokból direkt ezért ide látogató turisták, akik azt ki is viszik az országból.

(Üzleti Negyed)