A gyártóknak nem tetszik a budaörsi cirkusz

Vágólapra másolva!
Az Electro World szerdai megnyitása hatalmas harcot indított a vevők között az olcsó termékek megszerzéséért. A forgalmazó alacsony árai keltette izgalom és feszültség nemegyszer verekedéssé fajult Budaörsön. A cég nem költött nagy összegeket hagyományos reklámra, a marketingösszeget inkább a megszokottnál akár 50 százalékkal is alacsonyabb termékárak nyújtására költötte, melyek így jóval a beszerzési összeg alá kerültek. Egyes gyártók ezt termékük hitelrontásának minősítik, és jogi lépéseket fontolgatnak.
Vágólapra másolva!

Az Electro World alacsony árai ritkán látott tömeget eredményeztek a szerdai megnyitón Budaörsön. A kínált termékek kedvezményes, bevezető ára egy újonnan megnyitott bolt esetében a piaci árnál 5-10 százalékkal szokott alacsonyabb lenni. Ennek oka az, hogy az új cég igyekszik megvetni a lábát egy viszonylag telített piacon, amit árengedményekkel támaszt alá. Az Electro World által kínált árak azonban a kialakult piaci árnál 40-50, esetenként akár 70 százalékkal is olcsóbbak.

Az árak egyértelmű marketinglépésnek minősülnek

A termékek jóval a beszerzési ár alatt kerülnek értékesítésre, azaz a cég ezekkel az árakkal veszteségesen működik. A cég árpolitikája egyértelmű marketinglépésnek minősül. Nem médiareklámra költenek, hanem a termékeket árulják fél áron. Bár ez veszteséget termel, a cég tőkeereje akkora (az Electro World az egyik legnagyobb, elektromos termékeket forgalmazó multinacionális csoport vállalata), hogy a reklám megéri az óriási veszteséget - mondta el az Üzleti Negyednek Perjési György, az egyik konkurens, a Keravill vezérigazgató-helyettese.

Az Electro World által forgalmazott "slágertermékek" ára:

Sony Trinitron Wega, 72 cm tv

99 990 forint

Samsung 1300 Wattos porszívó

4990 forint

Philips két lejátszófejes video

14 990 forint

HP digitális fényképezőgép

19 990 forint

Whirlpool AWT2254 mosógép

39 990 forint

Perjési elmondta, hogy cége nem fog beszállni az árháborúba; nem versenyezhet ezen a téren. Nem is lesz szükség rá, ha a forgalom változatlan marad, hiszen szerdán a Keravill napi forgalma megegyezett az azt megelőző időszakban mért eredményekkel.

Egy másik versenytárs, a Tesco nem tart a konkurenciától. Minden üzlet megnyitásakor árleszállítás van egy hétig. A cég ezalatt nyilván veszteséges, árpolitikája "nem mindig mozog a józan ész határain belül", de ez nem tart örökké - mondta el az Üzleti Negyednek Rácz István, a Tesco ügyeletes igazgatója. Az árversenybe a Tesco sem száll be - minden csoda három napig tart - tette még hozzá Rácz.

A gyártó cégek szerint felháborító az Electro World árpolitikája

Nem volt még arra példa, hogy egy cég jóval a beszerzési ár alatt, "mínuszban" értékesítse termékeit. Felháborító! - jelentette ki az Üzleti Negyed kérdésére Dallos Gábor, a JVC International ügyvezetője. Ez a vásárlók megtévesztése, hiszen az Electro World nem tudatja, hogy ezek az árak meddig lesznek érvényben. A cég most implicite azt üzeni, hogy hosszú ideig tudja tartani ezt az árpolitikát - tette még hozzá Dallos, aki szerint az új multi lerombolja a piacot, és visszaél erejével.

Ugyancsak gondot okozhat a gyártóknak, hogy a márkás termékek alacsony áron történő értékesítése - véleményük szerint - hitelrontással is felér. Az Üzleti Negyed információi szerint a Samsung cég már foglalkozik az ügy jogi útra terelésével is.

Még ezek az árak sem törvénytelenek

Az Electro World árpolitikája nem ütközik a hatályos versenytörvénybe - nem minősül a fogyasztó megtévesztésének, hiszen az árengedmény mértékére nincs írott szabály - mondta el az Üzleti Negyednek Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

A gyártók problémája feltehetően az, hogy az Electro World árversenyre kényszeríti a forgalmazókat. Lehet, hogy az alacsony árak miatt nagyon jól fogy egy termék az egyik helyen, de ezzel együtt drasztikusan csökkenhet a kereslet a termék iránt más forgalmazóknál. Ez rövid és hosszú távon is forgalomcsökkenést eredményezhet.

Az Electro World alacsony árai marketingérdekeket szolgálnak

A cég európai, éves szintű megállapodást kötött minden beszállítójával, ami igen kedvező feltételeket biztosít számára. Ezek jellemzően a termékárakban jelennek meg - mondta el az Üzleti Negyed kérdésére Sebestyén Péter, az Electro World igazgatója. A cég árpolitikája az agresszív marketingpolitika része, amit a cég szerte a világon alkalmaz hasonló üzlet megnyitásakor. Nem hirdetnek a médiában, nem követik a Magyarországon megszokott marketing-irányvonalat. A reklámra fordítandó összeget inkább beépítik a termékárakba.

A cég által fizetett beszállítói ár maga is nagyon alacsony, ezt lejjebb szállítják, hogy még vonzóbbá tegyék az új vállalatot a magyar vásárlók körében. A jelenlegi árak vasárnapig maradnak érvényben, de azt követően is nagy kedvezmények várhatók - tudatta az igazgató.

A magyar társadalom nagyon árérzékeny

A szerdai tömeghisztéria mindenesetre nagyon tanulságos volt, hiszen rengeteg pénzt mozgatott meg. Megmutatta, hogy a magyar vásárlótársadalom nagyon árérzékeny - tette még hozzá Vámos.

Az Electro World árpolitikája felborította a kialakult árrendszert. Minden gyártónak és kereskedőnek felül kell vizsgálnia árpolitikáját, ha a megváltozott/megváltoztatott piachoz alkalmazkodni akar. Hogy a piac új jelenségei mennyire tekinthetőek véglegesnek, az egyelőre felmérhetetlen - fejtette ki a szakértő -, ezért az igazi kérdés az, hogy milyen árpolitikát követ majd a cég fél év múlva.

Répássy Balázs

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Videofelvétel a tömegről

Nézze meg a rohamról készült képeket!

Korábban:

Kiürül a tévé-bánya
(Az [origo] tudósítása)

Fórum:

Harc a pirítóssütőkért - roham Budaörsön