Taroltak a Bt.-k a Gazdasági Minisztérium pályázatán</P>

Vágólapra másolva!
A szakmában ismeretlen betéti társaságok kétszer-háromszor drágább ajánlatukkal utasították maguk mögé a neves kutatóintézetek egész sorát a gazdasági tárca legutóbbi közbeszerzési pályázatán. Az eset megjárta a Közbeszerzési Döntőbizottságot is, ahol két témában megsemmisítették a minisztérium döntését.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Minisztérium közel 145 millió forint összértékű nyílt közbeszerzési eljárása - amely múlt év őszén jelent meg - 26 témát sorol fel. Kiragadva néhányat: a gazdasági növekedés feltételei, forrásai, a közlekedési hálózatok szerepe a gazdaság fejlődésében, külföldi beruházások a turizmusban stb. A pályázók egy vagy több témára is jelentkezhettek. A kiíró nem adott dokumentációt a pályázóknak, így az egymondatos témacímekre hagyatkozhattak csak a tematika összeállításakor. Az ajánlattevőknek az elmúlt három évből három referenciamunkát kellett felmutatniuk.

Az értékelés a szokásos: a négy részszempontot pontozzák, majd a pontokat beszorozzák az adott részszempont súlyszámával. Az első furcsa dolog itt jelentkezik: az ajánlat szakmai kidolgozottsága, valamint megvalósíthatósága (?) után kapott pontokat öttel, illetve néggyel kell beszorozni. Az ajánlati árnál 3, az ajánlat újszerűségénél pedig 2 a súlyszám. Miután egyedül az ár mérhető, a többi részszempont tág teret ad a szubjektív megítélésnek.

Ez, úgy tűnik, be is következett. A kiírónak meg kell adnia a nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlattevő nevét is. Meglepődve olvastuk, hogy ismeretlen nevű betéti és közkereseti társaságok előzték meg az Akadémia közgazdaság-tudományi, világgazdasági és politikatudományi intézetét.

Természetesen a pályamunkákat a Magyar Hírlap munkatársai nem láthatták, de két olyan nyertest is azonosítani tudtak a céginformációs rendszerben, amely nem működik még három éve, így referenciát sem adhatott az utolsó három évben végzett munkáiról. Például az Eutrend Kkt. 1999 utolsó napján alakult, az Ú-T Eurocon Bt.-nek pedig 2001. április 2-án írták alá a tagjai a létesítő okiratát. Kérdés, hogy az általuk elnyert témák - a turisztika hozzájárulása a GDP-hez, vagy a külföldi beruházások jogi környezetének változása a világban - stratégiai elemzések-e, mert ha igen, akkor három évre visszamenőleg fel kellene mutatni a referenciákat.

A nyertesek 2,2-12,4 millió forintot számlázhatnak majd. A legmagasabb összeg a Széchenyi terv keretében megítélt támogatások hatásvizsgálatáért jár. A teljes pályázati díj 145 millió.

A Magyar Hírlap megkérdezte a kiíró Gazdasági Minisztériumot, hogy miért éppen a nevesincs szervezetek lettek a nyertesek számos témában, ám választ nem kapott. Inotai András, az MTA Világgazdasági Kutatóintézet igazgatója örül annak, hogy ennyi kisvállalkozás képes komoly kutatómunkára. Kíváncsian várja, hogy olvashassa munkáikat. Koltay Jenő, a szintén akadémiai Közgazdasági Kutatóközpont igazgatója a nyílt versenyt elfogadhatónak véli, ha azzal a megrendelő igényeit a legjobban lehet kielégíteni. A referenciák figyelembevételét viszont elengedhetetlennek tartja.

A Közbeszerzési Értesítő legfrissebb száma - a Gfk Hungária Piackutató Kft. kérésére - megsemmisítette két témában az eredményt. Az Ú-T Eurocon Bt. az egyik témát a Gfk 1 millió 480 ezer forintos vállalási árával szemben 5 millió 600 ezer forinttal nyerte, míg a másik témában a 2 millió 850 ezer forint helyett az 5 millió 700 ezer forint jobban tetszett a minisztériumnak. A bt. kültagja, Újvári Dóra az értékelésről nem nyilatkozott, viszont a Magyar Hírlap megtudta tőle, hogy az anyaggyűjtésen kívül más külső segítséget nem vesz igénybe. A munkát gyakorlatilag maga végezte volna el.

Németh Géza

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

Gazdasági Minisztérium