A tavasz közepén útnak indulók már 5-10 százalékkal többet fognak fizetni a Malév járatain a jelenlegi árakhoz képest, ugyanis áprilist 1-től tarifaemelését hajt végre a magyar légitársaság. Az áremelkedés mellett március végétől érvénybe lép még a Malévnál a nyári, sűrített menetrend is, amelynek kiszolgálásába a holland KLM légitársas is részt vállal.

A március végén kezdődő nyári, sűritett menetrendben ismét szerepelnek a téli hónapokban szüneteltetett járatok, így Madridba és Szarajevóba is indulnak Malév gépek, a csúcsidőszakban heti 6 alkalommal. Nem indulnak viszont közvetlen Malév-járatok Manchesterbe és Oszlóba, amelyek helyett a holland partner, a KLM Amszterdamot érintő utazásait ajánlják. Új célállomásként felkerül a listára Göteborg is, ahová szintén a KLM-mel közösen indít járatokat a hazai légitársaság.

Az április 1-től érvénybe lépő 5-10 százalék közötti Malév-tarifaemelés némileg magasabb, mint a nemzetközi mérték, ugyanis a Légifuvarozók Nemezetközi Szövetsége egységesen 3 százalékos drágulást jelentett be valamennyi légitársaság Budapestről induló járatára - írta a Napi Gazdaság. Az Üzleti Negyed által megkérdezett utazási irodák szerint a növekedés-különbség ellenére is érdemes lesz majd a Malévval utazni, ugyanis a magyar légitársaság árszínvonala még az emelés után is alacsonyabb lesz, mint a vetélytársaké.

(Üzleti Negyed)

Ajánló:

Travelport

MALÉV

Nem hiányzik a könyvtárából?

Mester Sándor: Multimóka - Nemzetközi cégek alulnézetből