Könnyebb feltételrendszer a mikrohitelnél

Vágólapra másolva!
A Gazdasági Minisztérium és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány a mikrohitelrendszer feltételeinek enyhítéséről döntött: a futamidő háromról öt évre emelkedik, kibővül a kedvezményezettek köre és megszűnnek a forgóeszköz célú finanszírozásra vonatkozó korlátozások - jelentette be Nagy Róza, a tárca közigazgatási államtitkára szerdán.
Vágólapra másolva!

Nagy Róza elmondta: március 13-tól lép életbe az új feltételrendszer, amelyet a 100 és 200 millió forint közötti éves nettó árbevétellel rendelkező vállalkozások is igénybe vehetnek. Eddig az összeghatár 100 millió forint volt. Az államtitkár közölte: a hitel kamata a mindenkori jegybanki alapkamat egy tizedes jegyre kerekítve, ami jelenleg 8,5 százalék.

A Széchenyi-terv keretében a mikrohitelt felvevő vállalatok maximum 50 százalékos kamattámogatást kaphatnak a gazdasági tárcától, és további 40 százalékos adókedvezményt vehetnek igénybe beruházási hitel felvételnél. Így a cégek akár 2,55 százalékos kamattal kaphatják meg a hitelt.

Braun Márton, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) ügyvezető igazgatója elmondta, hogy mivel megnő a hitelezési kockázat, gyakrabban és mélyebb vizsgálatot fognak végezni a hitelt felvevő cégeknél. Hozzátette: a jobb megtérülési mutató érdekében központosítják a hitelbehajtást, amelyet két cég fog végezni. Közölte azt is, hogy többszöri hitelfelvétel esetén sem haladhatja meg a kintlévőség a mikrohitel felső összeghatárát, a 6 millió forintot cégenként.

Csuhaj V. Imre, a MVA kuratóriumának elnöke elmondta: 2001 októberéhez képest 2002 januárjában az ügyfélkör 10 százalékkal, míg a kihelyezett forrás 20 százalékkal emelkedett. Az idén januárban 224 ügyfél 708 millió forint hitelt kapott. Így átlagosan 3,2 millió forintot vettek fel a vállalkozók. Tavaly a folyósítások száma 2727, összege több mint 6,5 milliárd forint volt.

(MTI)