Postasarok nyílik három Mol-kútnál

Vágólapra másolva!
Hosszú távú együttműködési megállapodást kötött a Mol Rt. és a Magyar Posta Rt. a kölcsönös üzleti előnyök kihasználása érdekében. Az együttműködés első lépéseként a posta három Mol-töltőállomáson nyitott úgynevezett Postasarkot.
Vágólapra másolva!

Mosonyi György, a Mol Rt. vezérigazgatója az aláírást követően elmondta: a megállapodás része annak a stratégiának, hogy teljes körű szolgáltatást nyújtsanak ügyfeleiknek. A Mol Rt. a megállapodástól forgalmának bővülését várja.

A három Postasarok forgalmát egy évig mérik, s azután döntenek újabbak létesítéséről - mondta Kalmár István a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója. A posta első számú embere hozzátette: amennyiben a forgalmi adatok jónak bizonyulnak, igyekeznek az egyéves próbaidőt lerövidíteni. Kalmár István azt is hozzátette, hogy a Mol-lal kötött megállapodásuk lehetőséget ad a határokon átnyúló szolgáltatásra is.

A Postasarok 0-tól 24 óráig működik majd a három Mol-kútnál. A posta szolgáltatásai közül levélfeladással, belföldi kiscsomag feladással, biztosításkötéssel, készpénz-átutalással és postautalványok feladásával foglalkoznak.

(MTI)

Ajánlat: