Orosz-amerikai megállapodás acélügyben

Vágólapra másolva!
Oroszország és az Egyesült Államok megállapodást kötött annak érdekében, hogy mérsékeljék a február végén bejelentett, és szerdán életbe lépett amerikai acélvámok hatásait. German Gref orosz gazdaság-fejlesztési és kereskedelmi miniszter ugyanakkor közölte, hogy további tárgyalások szükségesek.
Vágólapra másolva!

A miniszter az Interfax hírügynökségnek elmondta, hogy a 30 százalékos amerikai vámok akár 400-500 millió éves veszteséget is okozhatnának Oroszországnak. A tárgyalásokon az Egyesült Államok hangoztatta, hogy fontolóra veszi a vámtarifák csökkentését, illetve mennyiségi korlátozások bevezetését azon amerikai acéltermékekre, amelyeket kis mennységben gyártanak.

A megállapodás értelmében Oroszország a 2000-es évben exportált mennyiségben szállíthat egyes acéltermékeket (például acélbugát) az Egyesült Államokba, a tengerentúlra irányuló orosz acélexport ugyanis ebben az esztendőben érte el csúcspontját. Az Egyesült Államok ígéretet tett arra is, hogy fontolóra veszi a mennyiségi korlátozások csökkentését - közölte a miniszter.

Hozzátette, hogy a melegen hengerelt acéltermékek ügyében ugyanakkor nem született megállapodás, és ebben a termékkörben további egyeztetésre van szükség az amerikai féllel.

(Üzleti Negyed)

Korábban: