Harmadával nőtt a közszférában dolgozók fizetése

2002.04.18. 10:52

A reálkeresetek az év első két hónapjában 11,5 százalékkal nőttek éves összevetésben. A versenyszférában bruttó 13,8 százalékkal nőttek a bérek, míg a költségvetési intézményeknél dolgozók bruttó keresete 32,4 százalékkal bővült. A statisztikai hivatal az utóbbi adatot a tavaly év közben hozott központi intézkedések áthúzódó hatásával és a februári, visszamenőleges hatályú illetményemeléssel magyarázza.

A teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó nominális átlagkeresete 19,2 százalékkal, a nettó átlagkereset 18,6 százalékkal volt magasabb az év első két hónapjában, mint egy évvel korábban - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A közlemény emlékeztet: januárban a reálkereset 11,4 százalékkal nőttek éves szinten.

A teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi bruttó nominális átlagkeresete az első két hónapban 110 ezer 600 forint volt. Ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 78 ezer 500 forint, a szellemi foglalkozásúaké 150 ezer 800 forint volt. A versenyszférában dolgozók átlagosan 105 ezer 900 forintot kerestek: itt a fizikai foglalkozásúak keresete 76 ezer 900 forintot, a szellemi foglalkozásúaké 165 ezer forintot tett ki havonta. A költségvetési szervezetek alkalmazottai átlagosan 122 ezer 600 forintot vihettek haza, a fizikai állományban az átlagbér 88 ezer 400 forint, a szellemiek keresete pedig 136 500 forint volt.

(MTI)

Ajánlat:

KSH