A vártnál nagyobb a Compaq nyeresége

Vágólapra másolva!
Az elemzői várakozásokat meghaladó, 44 millió dolláros, részvényenként 3 centes tiszta nyereséggel zárta az év első negyedét a világ második számítógépgyártója, az amerikai Compaq. Elemzők részvényenként 1 cent profitot valószínűsítettek.
Vágólapra másolva!

2001 első negyedében a Compaq 131 millió dollár, részvényenként 8 cent veszteséget könyvelt el, jóllehet egyszeri könyveléstechnikai változtatások és más, szerkezetváltással összefüggő egyszeri tételek nélkül 214 millió dolláros, részvényenként 13 centes profitja lett volna.

A houstoni központú Compaq forgalma 16 százalékkal 7,73 milliárd dollárra csökkent az egy évvel korábbi 9,18 milliárdról. A Compaq 2001-ben került a Dell Computer Corp. mögé, amely árháborút indítva hasított ki magának nagyobb piaci részt.

A Compaq legerősebb szegmense, a szolgáltató részleg, a Compaq Global Services volt, ahol 229 millió dollár működési profit keletkezett. Ez a részleg adta a teljes forgalom 24 százalékát.

A szintén amerikai Hewlett-Packarddal tervezett fúzió költségei nélkül a Compaq első negyedévi profitja 65 millió dollár, részvényenként 4 cent lett volna.

(MTI)

Ajánlat:

Compaq