A Hídépítő Rt. pályázott a Kőröshegyi völgyhídra

Vágólapra másolva!
A Magyar Hírlap információi szerint a Nemzeti Autópálya Rt. és a Magyar Autópálya-építő Konzorcium - a Vegyépszer-Betonút páros -, valamint a Magyar Hídépítő Konzorcium eleddig huszonhárom szerződést kötött egymással, több mint 302 milliárd forint (nettó) értékben. Ebben az összegben egyelőre nincs benne a napokban szakmai körökben nagy vihart kavart M7-es projekthez tartozó Kőröshegyi völgyhíd, mivel annak eleddig csak az előkészítési munkáira szerződtek. Erre a munkára a Hídépítő Rt. felkérés nélkül ugyan, de három olcsóbb pályázatot nyújtott be a Vegyépszer-Ganz párosnál.
Vágólapra másolva!

A Hídépítő Rt., bár nem kapott rá felkérést, három pályázatot nyújtott be az NA Rt.-nek a Kőröshegyi völgyhíd építésére, tudta meg a Magyar Hírlap. A cég, ellentétben a Vegyépszer-Ganz által alkotott 45 milliárd forintos konzorciumi ajánlattal, 32,75, 33,75, illetve 38 milliárdért vállalná el a munkát. A drágább változat acélszerkezetre, a másik kettő vasbeton szerkezetű hídra vonatkozik. A cég, mint állítják, már nyolc évvel ezelőtt is foglalkozott az 1770 méter hosszú völgyhíd megépítésének tervével, ugyanis az része volt az 1994-ben kiírt koncessziós tendernek. Hasonló méretű projektek megvalósításában is van gyakorlatuk, hiszen 1999-ben és 2000-ben 17 hónap alatt készítettek el egy 1400 méter hosszú viaduktot a magyar-szlovén vasútvonalon. (Ennél a beruházásnál a MÁV tendert írt ki, s a pályázókra bízta, milyen hidat ajánlanak.)

Szakmai körökből származó információk szerint a sztrádaépítők az eddig megkötött több mint 300 milliárdos szerződésből március végéig már 90 milliárd forint értékű munkát elvégeztek. A konzorciumi tagok közül a 300 milliárdos falatból a Vegyépszeré a legnagyobb, ez a cég 163 milliárd forint értékű munkát vállalt. A Betonút Szolgáltató Rt. által vállalt munkák értéke ugyanakkor már a 130 milliárdhoz közelít. A Ganz Rt., melyet a hidak kivitelezésére vontak be a kivitelezésbe, eleddig 9,7 milliárd forintos szerződést köthetett konzorciumi tagként.

Úgy tudjuk, a beruházások között a legnagyobb szerződött összeg, mely közelít a 30 milliárd forinthoz, az M3-as autópálya építéséhez kapcsolódik, s ez a Füzesabony és Mezőnagymihály közötti körülbelül 25 kilométeres szakasz kivitelezésére vonatkozik. Ebben a feladatban az oroszlánrész a Betonútépítőé és partnereié. Nem sokkal marad el ugyanebben a beruházásban a Mezőnagymihály és Igrici közötti rész építése sem, hiszen erre a feladatra 23 milliárdos szerződést írtak alá. Ezen a területen viszont már a Vegyépszer - illetve közvetve alvállalkozói - végzi a legtöbb munkát. Mindkét projekt kivitelezése lassan a végéhez közeledik, hiszen az elsőként említett Füzesabony és Mezőnagymihály közötti szakasznál már "csupán" 10 milliárd forint értékű munka van hátra, a következőnél pedig 7 milliárd forint értéket kell még "ledolgozniuk" a kivitelezőknek.

Az M7-es felújításának, illetve továbbépítésének költségei a 27 milliárdhoz közelítenek. Ezen a projekten a konzorciumi tagok közül nagyrészt a Vegyépszer számíthat generálkivitelezőnek. Az M30-as főút szintén sokat vitatott 22 kilométeres szakaszán, melyre a közeli napokban kötött a konzorcium szerződést, 45 milliárd forint feletti áron, ugyancsak a Vegyépszer kapta meg a beruházás nagyobb falatját.

A hídépítő konzorcium a szekszárdi Duna-hídnál március végéig a 9 milliárd fölötti vállalt összegből már csaknem 4 milliárd forint értékűt teljesített. A Mocsárréti híd, a Tisza-híd és a csatlakozó ártéri hidakra szerződött 14 milliárd forint értékű feladatból a Ganz eddig 2 milliárd forintot "épített be", ám ez a beruházási elem összességében már 9 milliárd fölötti értéken áll.

A szerződések közé sorolható immár az úgynevezett Széchenyi plusz programban szereplő, s közvélemény előtt csak 38-asként elhíresült elkerülő utak építése is, melyre nettó áron 82 milliárdért szerződtek a sztrádaépítők. A Vegyépszer Rt. 1996-ban 12 milliárd forintos árbevételt produkált, egy évvel később is csak 18 milliárdot. Az 1998-as év kifejezetten rossznak számított, ekkor 13,8 milliárd volt az árbevételük. A csökkenés folytatódott, s 11 milliárdra esett az árbevételük. A 2000-es sztrádamegrendelések viszont újra felhozták a céget, hiszen már abban az évben 21 milliárdra tornászták bevételeiket, de tavaly már 80 milliárd fölötti összeget írhattak a könyveikbe.

Iván Gizella

(Magyar Hírlap)