A frissen privatizált gazdaságok alól nem adják el a földet

Vágólapra másolva!
A bankszövetség elnöksége hétfőn ülést tart, s elemzi a kormány legutóbbi döntését. A földügyekben az Alkotmánybírósághoz forduló szervezet főtitkára tart attól, hogy az agrárhitelek 80-90 százalékát felvevő gazdálkodói kört negatívan érintheti a kormány földeladásról szóló döntése. A hírek szerint a kormány arról is döntött, hogy a 12 frissen privatizált állami gazdaság által használt földterületet nem vonják be az értékesítésbe.
Vágólapra másolva!

A bankszövetség elnöksége hétfőn napirendre tűzi a kormány legutóbbi döntésének elemzését. A szervezet ez év elején éppen azért támadta meg mind a termőföldről szóló, mind a nemzeti földalapról szóló törvényt, illetve azok végrehajtási rendeletét, mert veszélyeztetni látja a legnagyobb mezőgazdasági hitelfelvevők sorsát és a hitelek visszafizetését, s a kormány keddi döntése az állami földek eladásáról is hasonló bizonytalanságot teremthet - válaszolta kérdésünkre ifj. Nyers Rezső, a szervezet főtitkára.

Nyers szerint az összes mezőgazdasági hitelállomány 80-90 százalékát éppen azok a nagyobb agrártermelők - főként gazdasági társaságok és szövetkezetek - vették fel, amelyek döntően bérelt földterületeken gazdálkodnak. A kormány döntése, hogy főként családi gazdálkodóknak adná el az állami tulajdonban lévő 450 ezer hektár termőföldet, ezen hitelfelvevők gazdálkodását nehezítené vagy lehetetlenítené el. Azaz a hitelek visszafizetése több mint kétségessé válna.

Lapértesülések szerint nem minden állami termőföldterületet vonna be a kormány az "azonnali" értékesítésbe. A kivétel éppen a nemrég eladott volt állami gazdaságok által bérelt 70 ezer hektár. Ezekben a gazdaságokban - amint azt az MH többször megírta - nem a dolgozók lettek a fő tulajdonosok, hanem a menedzserek és az Orbán-kormány idején kinevezett, a gazdaságokban soha nem dolgozó vezetők, a mezőgazdasághoz korábban egyáltalán nem kötődő magánemberek, esetenként ismert pénzemberek.

Ez érdekes képet ad a parasztok, a termelők földéhségére hivatkozó kormányról. Szakértők szerint igen furcsa az a különbségtétel, amellyel a pár hét múlva távozó kormány két részre osztja az egykori állami gazdaságokat. El akarják adni azokat a földterületeket, amelyeket a már 8-10 éve privatizált agrártársaságok bérelnek és művelnek, viszont érinthetetlennek nyilvánítják a frissen privatizált gazdaságokat.

Felvetődik a kérdés: miért kell az amúgy is hatalmas állami támogatáshoz 17 milliárd forintos 20 éves kedvezményes hitelhez juttatott agrárrészvénytársaságokat különleges védelem alá helyezni? Vannak, akik úgy vélik, hogy a 12 újonnan eladott társaság sok tulajdonosa a jelenlegi kormány klientúrájába tartozik, ezért számíthat kivételezésre, míg a régebben magánosított volt állami gazdaságok nagyobbrészt saját dolgozóik tulajdonába kerültek, s nekik nem akarnak kedvezményt adni.

(Magyar Hírlap)

Korábban:

Önrész nélküli földhitel az MFB-től
(2002. május 2.)