<P class="MsoNormal">Csúcsokat döntött hétfőn a tőzsde - 1,43 százalékos erősödés

Vágólapra másolva!
  A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe, a BUX 126,15 pontos emelkedéssel, 8.927,15 ponton zárt hétfőn, ami a pénteki záró értékhez képest 1,43 százalékos erősödés. A hétfői kereskedésben több csúcs is megdőlt: a BUX legutóbb 2000. június 15-én volt ilyen magas értéken, az OTP zárórára történelmi csúcsot döntött, a Mol pedig a napközbeni kereskedésben haladta meg egyéves ármaximumát.
Vágólapra másolva!

A részvénypiac forgalma közepes, 5,25 milliárd forint értékű volt. A négy vezető részvény közül csupán a Mol gyengült a zárásra, a pénteki utolsó árához viszonyítva. A Matáv 1,61 százalékkal 1.007 forintra, az OTP 3,25 százalékkal 2.570 forintra, a Richter 1,40 százalékkal 17.700 forintra erősödött. A Mol 0,69 százalékkal 5.785 forintra gyengült, ám napközben az olajrészvény 5.880 forintos, éves maximum árán is forgott.

A Matáv forgalma 733 millió, a Molé 1,04 milliárd, az OTP-é 1,79 milliárd, a Richteré 1,20 milliárd forint volt. Az Egis 0,64 százalékkal 15.700 forintra drágult, 27 millió forintos forgalomban. Az Antenna Hungária 0,49 százalékkal 3.050 forintra erősödött, több mint 20 millió forint értékben cserélt gazdát. A Borsodchem 0,95 százalékkal 4.160 forintra gyengült, a TVK viszont 2,61 százalékkal 3.140 forintra drágult.

Szakértők szerint az OTP látványos áremelkedése annak köszönhető, hogy folytatódott a múlt héten elkezdődött erősödési trend, amelyhez hozzáadódott egy jelentős külföldi vételi megbízás is. A Mol árgyengülését azzal magyarázta, hogy nem bizonyult valósnak az a piaci híresztelés, miszerint a múlt hét végén az olajtársaság és az MFB aláírta volna a gázüzletág eladásáról szóló szerződést.

(MTI)

Ajánlat:

Budapesti Értéktőzsde

Tőzsde
(az Üzleti Negyed rovata)