Rájár a rúd a brit médiapiacra

Vágólapra másolva!
A hirdetési bevételek csökkenése igencsak megtépázza a brit médiapiacot. Tegnap kimúlt a korábban "nemzeti intézménynek" számító Punch magazin, veszteségessé vált a legnagyobb brit kereskedelmi tévé, az ITV fő tulajdonosa is.
Vágólapra másolva!

Több mint 160 évi szurkálódás után, hosszú haldoklás záróaktusaként tegnap hivatalosan is kimúlt a brit politikai szatíra fő intézménye, a Punch magazin, amelynek piaca gyakorlatilag megszűnt az elmúlt években. A fénykorában átlagosan 175 ezer példányban eladott, kéthetente megjelenő lapból az utolsó időkben alig hatezer fogyott. A tulajdonos, a világhírű londoni Harrods luxusáruházat is birtokoló Mohamed el-Fajed búcsúközleményében bejelentette: a lapszámonként 40 ezer font veszteséget termelő magazint nem finanszírozza tovább.

A hirdetési bevételek komoly visszaesése miatt 169 millió fontos veszteséggel zárta üzleti éve márciusban lezáruló szakaszát a Granada műsorszolgáltató társaság, amely tavaly még 12 millió fontos eredményre tett szert. Igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy összeomlott fizetős tévé vállalkozása, az ITV Digital. A Granada, amely a legnagyobb brit kereskedelmi tévé, az ITV egyik főrészvényese több mint 200 millió fontos veszteséget könyvelhetett el a márciusban csődöt jelentő ITV Digital miatt.

A Granada hirdetési bevételei 12 százalékkal csökkentek az elmúlt félévben. A Daily Mail és a londoni Evening Standard kiadója szerint a hirdetési piac továbbra is bizonytalan, fellendülésre egyelőre nem lehet számítani. A cég adó és rendkívüli tételek előtti eredménye 9 százalékkal 65,2 millió fontra csökkent az első félévben, miután a hirdetési bevételek 15 százalékkal estek vissza.

(Magyar Hírlap)

Korábban: