Apartheid kárpótlási per vezető pénzintézetek ellen

Vágólapra másolva!
Dél-afrikai apartheid áldozatok és károsultak megbízásából eljárást kezdeményez egy neves amerikai ügyvéd a két legnagyobb svájci pénzintézet, az UBS és a Credit Suisse, illetve az amerikai Citibank ellen. Szakemberek szerint az eljárást törvénykezési nehézségekbe fog ütközni.
Vágólapra másolva!

A bankokat azzal vádolják, hogy az apartheid kormányzatnak nyújtott hitelekből profitáltak, miközben az Egyesült Nemzetek Szövetségének (ENSZ) embargója érvényben volt, írja a BBC News.

A bankoknak nincs tudomása a peres eljárásról, de a Credit Suisse szóvivője a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy megalapozatlan és felháborító lenne, ha őket okolnák az apartheidben elkövetett bűnökért.

A perben koordinátori szerepet tölt be a dél-afrikai emberi jogi ügyvéd, Dumisa Ntsebeza. "A rezsim nem tudott volna olyan sokáig létezni, ha nem támogatják olyan pénzintézetek, amelyeknek az egyetlen célja a profitszerzés" - mondta a SonntagsZeitungnak Ntsebeza.

Az eljárást az Egyesült Államokban kezdeményezik, annak a jogszabálynak az alapján, amely lehetővé teszi nem amerikai állampolgároknak, hogy az Egyesült Államokban működő cégek, intézmények ellen pereskedjenek. A BBC szerint az eljárás törvénykezési nehézségekbe fog ütközni. Svájc ugyanis - a fegyver-eladási embargót kivéve - nem vett részt az ENSZ által felállított szankciókban.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Citibank

UBS