Márkák harca a gyepen

Vágólapra másolva!
A labdarúgó világbajnokságon nem csak a legjobb csapatok küzdenek egymással, hanem a sportolók felszereléseit szállító cégek is. A pályán kívül zajló viadal két főszereplője a világ első és második számú sportruházati cége, a Nike és az Adidas.
Vágólapra másolva!

A versenyfutás nem újkeletű, már az előző, '98-as franciaországi vb-n elkezdődött. A Nike nem titkolt célja, hogy az önmagát a világ vezető futball-brandjének tituláló Adidas pozícióját átvegye, és a labdarúgásban is az első számú sportmárkává váljon. Az előző világverseny döntőjét is a két cég által támogatott csapatok (Franciaország Adidasban és Brazília Nike-ban) vívták, akkor az eredetileg német márka kerekedett felül. Úgy tűnik, most sem kívánják a sportszergyártók a véletlenre bízni szponzorációs büdzséjük sikeres elköltését.

A Nike amellett, hogy 1996-ban tízéves szerződés keretében reklámcéljaira 200 millió dollárért megvásárolta a brazil csapatot, illetve támogatja saját országának csapatát (USA) és az egyik házigazdát (Korea), földrajzilag szétszórtan, piaci szempontok alapján válogatott országokat. Emellett az általa támogatott országok sztárjait (Figo, Ronaldo, Roberto Carlos) kiegészítette néhány idegenlégióssal (Totti, Nakata, Henry) és elindította globális, "Nikefootball" névre keresztelt kampányát.

A jelenleg vitathatatlanul első számú labdarúgómárka az Adidas, amellett, hogy - a Sportbusiness Journal szerint - mintegy 30 millió dollárért szerezte meg a hivatalos szponzori titulust, az általa öltöztetett csapatok esetében győzelemre tör. A klasszikusnak számító válogatottak (francia, német, spanyol) mellett a tavalyi évben megállapodott az előzetesen a világbajnokság első számú esélyesnek kikiáltott Argentinokkal. Emellett természetesen ők is választottak házigazdát (Japán), afrikai csapatot, és nagy piacnak számító országok reprezentánsait. A versengéssel párhuzamosan pedig a "háromcsíkos" cég elindította "Futbalitis" kampányát (amelynél az utóbbi időben elsősorban a David Beckham szereplésével forgatott spotokat futatják).

Bár a nyolc állva maradt csapatot tekintve a két nagy 3-3-ra áll, de az Adidas szempontjából, hasonlóan a '98-as eseményhez, keserű pirulákkal teli volt a kezdet. A kampányaiban szereplő játékosok marginális szerepet játszottak (Zidane, Barthez) é a cég két favoritja, Franciaország és Argentína már a csoportmérkőzések után elköszönt. A franciák egyébként nem csak az Adidasnak, hanem másik két fő szponzoruknak, a Carrefour kereskedelmi vállalatnak és a Crédit Agricole banknak is nagy szomorúságot okoztak, hiszen a három vállalat összesen 38 millió eurót áldozott a válogatottra.

Persze a Nike csapatok sem feltétlen az előzetes tervek szerint teljesítenek, hiszen nekik is két népszerű és jó esélyekkel induló csapatuk búcsúzott az első körben: a Figo vezette portugálok és az előző bronzérmes horvátok.

Ez utóbbi csapat volt egyébként az, amely a franciaországi viadalon a két nagy sportszergyár versenyébe leginkább bezavart, hiszen akkor a Lotto cég felszerelésében futottak a pályára és csaknem a döntőig meneteltek. A jelenlegi eseményen a kisebb sportszergyártóknak nem csak a két nagy, de úgy tűnik a Kappa szerelésben játszó olaszoknak a játékvezetők sem adták meg a lehetőséget, hogy az Adidasnak és a Nike-nak meglepetést okozzanak. Két kisebb márka még így is érdekelt a világbajnokságban: a Nagy-Britannia szerte legnépszerűbb Umbro az angol, és a francia Le Coq Sportif a szenegáli csapatot támogatja.

Amennyiben az Adidas lenne a csata vesztese, és az általa szponzorált csapatok nem jutnának döntőbe, a cég akkor is ott lesz, hiszen az ő labdáikkal játszanak, és a bírók felszerelését is ők biztosítják.

Az egyes márkák által támogatott válogatottak

Nike

Brazília, Portugália, USA, Korea, Horvátország, Nigéria, Belgium, Oroszország, Uruguay

Adidas

Franciaország, Kína, Törökország, Spanyolország, Dél-Afrika, Németország, Argentína, Svédország, Japán

Puma

Kamerun, Paraguay, Lengyelország, Tunézia

Umbro

Anglia, Írország

Hummel

Dánia

Le Coq Sportif

Szenegál

Joma

Costa Rica

Uhlsport

Szlovénia

Kappa

Olaszország

Shamel

Szaúd-Arábia

Diadora

Mexikó

Marathon

Ecuador

(forrás: Menedzsmentfórum)

Ajánlat:

Menedzsmentfórum