Afrikában a munkaerő negyede halhat meg AIDS-ben

Vágólapra másolva!
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének barcelonai AIDS-konferenciáján nyilvánosságra hozott adatok szerint egyes afrikai országokban a munkaképes korú lakosság akár egynegyede is elpusztulhat AIDS-ben, 2020-ra. Ha nem sikerül megállítani a betegség terjedését, az teljesen alááshatja a gazdasági fejlődést.
Vágólapra másolva!

Bernhard Schwartlander, a WHO HIV/AIDS ügyosztályának igazgatója elmondta, a szaharától délre fekvő országok közül hétben a felnőtt lakosság húsz százaléka fertőzött az AIDS tünetegyüttest előídéző HIV vírussal. Botsweanában Zimbabwében és Leshotóban minden harmadik felnőtt fertőzött. Ezekben az országokban a munkaerőállomány AIDS okozta leépülése teljesen alááshatja a gazdasági fejlődést, hiszen 2020-ra a fertőzés a munkaerő 25 százalékát is elviheti.

Kenyában például a rendőri állományon belül a halálesetek háromnegyedét a HIV okozza. Szfáziföldön a következő 17 évben 13 ezer új tanárt kell képezni, hogy fenntarthassák az oktatást, A szám hétezzerrel több, mint normális esetben lenne, mert a keretbe beleszámítják az AIDS várható áldozatait.

Az ENSZ AIDS ügynöksége szerint a járvány még mindíg az elején tart. A világszervezet számításai szerint az elkövetkező 20 évben 70 millióan halhatnak meg AIDS-ben.

(MTI)

Korábban: