A Konzumbank nem fogad be több kérelmet a gazdálkodóktól

Vágólapra másolva!
Forráshiány miatt kell leállítani a kedvező agrárhitelcsomaggal kapcsolatos kérelmek befogadását. A 112 milliárd forintos összhitelkerethez képest már 130 milliárd forint igény futott be, ugyanakkor a kamattámogatásokra csupán 10 milliárd forint áll rendelkezésre. Ezért a hitelt folyósító MFB Rt. tulajdonában lévő Konzumbank Rt. a kérelmek befogadásának leállításáról döntött.
Vágólapra másolva!

-...Nem akarjuk, hogy a családi gazdálkodók, a kis- és közepes agrárvállalkozások hiú ábrándokat kergessenek, felesleges hitelkérelmek elkészítését akarjuk megakadályozni - érvelt a Magyar Hírlapnak a hitelkérelmek befogadásának felfüggesztésével kapcsolatos kérdésére Németh Imre agrárminiszter, aki hozzátette, hogy az agrárhitelcsomag kezelése független a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól, annak forráshátterét a Magyar Fejlesztési Bank Rt. biztosítja. Éppen utóbbival van a gond: az igen kedvező, 7,01 százalékos kamatozású államilag támogatott és garantált hitelekhez kapcsolt központi keret szűkössé vált.

Németh szerint az Orbán-kormány által először 100, majd 112 milliárd forintban maximált hitelkeretet túllépték az igények, június végére elérték a 130 milliárdot. Ebből 50 milliárdnál nagyobb összegű kérelmet bírált el a folyósítással megbízott Konzumbank Rt., s ebből 36 milliárd odaítéléséről döntött, amiből 28-29 milliárdot ki is fizetett. A kérelmek fele gépbeszerzésre, 12-15 százaléka földvásárlásra, a többi telephely-korszerűsítésre, forgóeszközpótlásra vonatkozik.

A bank forrása azonban szűkös. Az Orbán-kormány ugyanis az előzőleg ígért 20 milliárd, majd lecsökkentett 10 milliárd forint helyett csupán 4 milliárddal töltötte föl a keretet a költségvetési tartalék terhére, amelyet a közelmúltban 6 milliárddal egészített ki a mostani kormány. Ez az összeg azonban a 7,01 százalékos éves kamatra vonatkozó 50-60-100 százalékos kamattámogatások kifizetésére csak korlátozott mértékben elegendő - állítja a miniszter, aki szerint ebben a helyzetben az a tisztességes, hogy az eddig beérkezett kérelmeket ütemszerűen bírálják el, s a lehetőségek erejéig ítéljenek oda hitelt a kérelmezőknek.

A Konzumbank hivatalos tájékoztatása szerint tulajdonosa a Magyar Fejlesztési Bank oly módon kívánja megújítani a hitelelbírálás eljárási rendjét, hogy a programot indító eredeti kormányhatározat szellemében valós üzleti finanszírozás történhessen.

O. Horváth György, Papp Emília

(Magyar Hírlap)

Ajánlat:

MFB

Nem hiányzik a könyvtárából?

A gyufacímkétől az online-hirdetésig