Profitcsökkenés a ProSiebenSat1-nél

Vágólapra másolva!
A reklámbevételek csökkenése miatt 17 millió euróra esett vissza a ProSiebenSat.1 Media AG, a legnagyobb német kereskedelmi televízió társaság adó előtti nyeresége a második negyedévben. Az eredmény 72 százalékkal kisebb a tavalyi második negyedévinél.
Vágólapra másolva!

A ProSiebenSat.1 Media AG árbevétele az elemzői várakozásoknak megfelelően négy százalékkal 496 millió euróra csökkent, mivel elmaradt a június futball VB-től várt bevétel-növekedés, a közvetítés költségei viszont a vártnál nagyobbnak bizonyultak.

A rosszabbra fordult hirdetési piac az éves előrejelzésének módosítására késztette a ProSiebenSat.1-et. Urs Rohner vezérigazgató az elmúlt hónapban tett nyilatkozatában nem látott reményt a hirdetési piac javulására a negyedik negyedév előtt. Véleménye szerint az éves értékesítési árbevétel ezért mintegy 5 százalékkal elmarad majd a tavalyitól. A mostani beszámolóval egyidőben tett előrejelzés a pénzforgalmi többletet a korábban várt 225 millió euró helyett 200 millió euró körülire teszi az idén.

A hirdetési bevételek visszaesése mellett, a médiavállalat számára fájdalmas a legnagyobb riválisa, a Bertelsmann csoport ellenőrzése alatt álló RTL Group javára elveszített piaci részesedés is. A ProSiebenSat.1 nézőinak aránya a negyedév folyamán 30,1 százalékról 28,2 százalékra csökkent.

A vállalat, amely csődbe ment KirchMeida koronaékszerer volt, hamarosan új többségi tulajdonos birtokába kerül. A csődeljárás keretében folytatott eszközértékesítések feltehetőleg még ebben a hónapban lezárulnak.

(MTI)

Ajánlat:

KirchMedia

Korábban: