Agrárágazatok várnak állami apanázsra

Vágólapra másolva!
Nem lettek felhőtlenül boldogok egyes cégek, vállalkozók, pedig az agráriumnak a kormány 4 milliárd forint rendkívüli támogatást szavazott meg, hogy mérsékelje a kialakult piaci válságokat. Például a baromfisok egy az egyben kimaradtak az akcióból. Az agrártárca azonban további tárgyalásokat folytat - nyilatkozta Németh Imre miniszter.
Vágólapra másolva!

A kormány négymilliárd forintot fordított az agrárágazatokban kialakult piaci feszültségek oldására. A szakma azonban nem teljesen elégedett. A tejesek például állítják, csak novemberig elég a kapott 2 milliárd forint gondjaik ideiglenes orvoslására. A baromfisok még rosszabbul jártak, mivel egy fillér támogatás nem jutott nekik. Takács László, a Baromfi Terméktanács (BTT) ügyvezető igazgatója szerint azonban lenne mit kompenzálni, mivel az első félévben az ország 42 baromfifeldolgozója 6 milliárd forint veszteséget halmozott fel a túlkínálat miatt kialakult nyomott árak okán. Ezt igazából az EU-piacokon végbement áresés okozta. Különösen a pulyka és csirkefeldolgozók vannak bajban.

Nem véletlen, hogy a BTT most azt vetette fel az agrártárcának, hogy azt az egymilliárd forintnál némileg nagyobb összeget, amelyet az állami támogatásokból megspórol a szervezet, új célokra fordíthassa az év utolsó négy hónapjában. Így a pulykatenyésztőknek kilónként 4-5 forinttal emelnék a minőségi árutermelés támogatását. A csirke esetében viszont a feldolgozók igényelhetnék a kilónkénti 10 forintnyi többlettámogatást.

A baromfiágazat másik szektora, a tojástermelés is bajban van. Itt egyrészt az EU-szabványok, állatvédelmi intézkedések bevezetése okoz nagy kiesést. Növelni kell ugyanis az egy tyúkra eső életteret, amelyet vagy új ketrecek vételével, vagy a meglévő tyúkállomány ritkításával érhetnek el. Főként az utóbbi változat lesz a gyakorlat, mivel az összes ketrec lecserélése 10 milliárd forintba kerülne. Így viszont a kieső tyúkok nem termelnek, ami árbevétel-csökkenést, önköltség-növekedést eredményez. A tojástermelés másik pillanatnyi gondja a felesleg, amelynek levezetéséhez, porításához 4 forint támogatásra van szükség tojásonként.

A borászoknak sokat segít az egymillió hektónyi felesleg felére-kétharmadára vonatkozó kormánydöntés, de még mindig nem tudni, hogy mi lesz majdnem 400 ezer hektoliter sorsa. Az is kérdés, hogy a hordósbor exportja megvalósítható-e, lesz-e vevő a literenként 28 forint támogatással olcsóbbá tett, de óriási mennyiségű borra. Gond lehet az is, hogy a második 191 ezer hektoliter hordósbor kivitelére csak 2003-ban kerülhet sor.

Az államnak még a zsebébe kell nyúlnia, ha követni akarja elődei példáját, és egy-két milliárddal meg akarja segíteni az almatermelők széles társaságát. Évről évre visszatérő probléma az alacsony átvételi ár, amelyet a 60-90 százalékban termelt ipari alma nagy aránya okoz.

Mindez azonban még nem lejárt lemez, mivel az agrártárca további tárgyalásokat folytat a piaci szereplőkkel, így a tejesekkel, baromfisokkal, kertészekkel - nyilatkozta Németh Imre földművelésügyi miniszter.

O. Horváth György

(Magyar Hírlap)