Várhatóan növekszik az online reklám-költés

Vágólapra másolva!
A vállalatok fele használja az online médiát reklámozásra, a cégek többsége a marketing-kommunikációs keret csupán 2-5 százalékát költi internetes reklámra. Ez az arány azonban  növekedni fog az előrejelzések szerint, és a következő két évben várhatóan 6 százalékot jóval meghaladja majd a hirdetési megbízásokat adó cégek többségénél. Többek között ezt állapította meg a Netsurvey Internetkutató Intézet, "Multimédia Barométer" című kutatása.
Vágólapra másolva!

Bokker Sándor, a társaság igazgatója közölte, hogy a felmérés alkalmával összesen 138 közép- és nagyvállalat döntéshozóját kérdezték meg a marketing-kommunikációról. A minta képviseli valamennyi gazdasági ágazatot, de kiemelt arányban szerepelnek benne könnyűipari, kereskedelmi és szolgáltató cégek.

Az internetes reklámokra vonatkozó válaszok alapján megállapítható, hogy a megkérdezett vállalatok 89 százaléka rendelkezik saját honlappal, és ezek mintegy 50 százaléka három éve, vagy annál régebben került fel a hálóra. Viszont 12 százalékuk az utóbbi egy évben döntött pozitívan ebben a kérdésben. Sok cég úgy nyilatkozott ugyanakkor, hogy egy honlapnak nem lenne gyakorlati haszna. A megkérdezett vállalatok háromnegyede egy honlapot működtet, míg további egynegyede többet.

A honlapok többsége vállalati oldal, de jelentős a márkákat, illetve termékeket bemutató site is. A többi típus nem éri el a 10 százalékos elterjedtséget.

A honlapok legnagyobb részét külső cégek készítik - derül ki a Netrsurvey elemzéséből, és az online kampány tervezésével és lebonyolításával is inkább külső céget bíznak meg a hirdetők. Többségében vállalaton belüli hatáskör viszont a honlap frissítése és a multimédiás stratégia kidolgozása.

A Kreatív című szaklap és a Magyar Reklámszövetség támogatásával készült kutatás feltárta, hogy az online reklámeszközök közül legtöbben a bannert használják. Utána sokkal kisebb aránnyal következik a szponzorálás, nyereményjáték és E-mail hirdetés.

A következő, még kisebb csoportba tartoznak a mobil kommunikációs eszközök, mint a WAP és SMS, továbbá a rich média.

Arra a kérdésre, hogy nem reklámozó cégek miért mondanak le az internetes lehetőségek a használatáról leggyakrabban a következő válaszok születtek: 1. Tervezik a cég internetes megjelenését. 2. A cég profilja nem igényli. 3. A célcsoport nem érhető el hatékonyan online médiával. 4. A célcsoport reklámok nélkül is rátalál a cég honlapjára. 5. Nem fér bele a reklámkampány a cég büdzséjébe.

A felmérésből kiderül, hogy az online reklámok helye a hirdetésre használt eszközök körében egyelőre igen hátul van. Az összesítés alapján a legtöbb vállalat által használt eszközök sorrendje a következő: szórólap, nyomtatott sajtótermék, televízió, rádió, internet, közterületi hirdetés.

A felmérésben szereplő vállalatok reklámköltése az egyes médiák között már más sorrendben oszlik meg. Sajtó, televízió, szórólap vezeti a listát, majd mögéjük felzárkózik a közterületi hirdetés.

A nyomtatott sajtót leginkább márkaépítés céljára szokták igénybe venni, ahogyan a televíziót és közterületi hirdetést is. A szórólap, kiadvány, továbbá az online média fő funkciója az információközlés. Az értékesítés ösztönzés legfontosabbnak ítélt médiumai a nyomtatott sajtó, szórólap, direkt marketing és rádió.

A jövőre vonatkozó válaszok némi átrendeződést jeleznek. Kiegyenlítettebb lesz a különböző médiumok használata. A megkérdezettek szerint alig lesz különbség a nyomtatott sajtó és a tévé használatának gyakorisága között, ahogyan az őket követő szórólap és közterületi hirdetés között sem. A harmadik csoportot a rádió, online média és direkt marketing alkotja, szintén közel egyforma gyakorisággal.

A vállalatok milyen marketing kommunikációs célra használják az egyes médiumokat? A válaszadók százalékában. (Egy válaszadó több célt is megjelölhetett).

Médium

Értékesítés-ösztönzés

Márkaépítés

Információközlés

Nyomtatott sajtó

48

49

45

Szórólap, kiadvány

48

18

72

Direkt marketing (DM)

40

13

40

Rádió

39

14

38

Terminálok (POS/POP)

34

12

14

Online média (Internet)

29

24

63

Közterületi hirdetés

22

45

11

Televízió

18

52

19

Mobil (WAP, SMS)

9

7

17

Mozi

5

14

4

Forrás: Netsurvey

(Üzleti Negyed)