Félmilliárd volt a védekezés a Dunakanyarban

2002.08.27. 14:12

Rendben zajlanak az árvízi utómunkálatok a Dunakanyarban, a homokzsákokból emelt védővonalak döntő többségét mára lebontották - közölte T. Mészáros András, a Pest Megyei Önkormányzat elnöke, miután meglátogatott néhány, a Duna jobb partján lévő érintett települést.

Az utómunkálatok hozzávetőleg 300 millió forintot vettek igénybe, körülbelül annyit, mint a gát építése volt, így az árvízi védekezés 600 millió forintba került a Dunakanyarban. Szobon, Nagymaroson, Kismaroson, Verőcén a még megmaradt zsákok eltávolítása és a takarítás ad munkát.

Mindenütt hozzáláttak a kárfelméréshez, az önkormányzatok által felkért szakértők, a katasztrófavédelem szakemberei, az útfenntartók és a mezőgazdászok összesítik az adatokat, amelyek az előzetes becslések szerint hozzávetőleg másfél milliárd forintra tehetők.

Elmondta: gondot jelent, hogy Szobon a víz 43 olyan házat öntött el, amelyek ártéri területen állnak, de mégis rendelkeznek építési engedéllyel. Most azt fontolgatják, miként lehetne kiváltással az itt lakók számára az árvízmentes területen felépíteni otthonukat.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Árvíz Európában - az [origo] cikkgyűjteménye

Biztosítás - az Üzleti Negyed rovata

Korábban:

Eurómilliárdokat "védekeznek el"
(2002. augusztus 16.)

Hatalmas gazdasági károk Csehországban
(2002. augusztus 14.)