Munka törvénykönyve: pénzt, vagy szabadnapot!

Vágólapra másolva!
A munka törvénykönyve szeptember 1-jén hatályba lépő módosításai mintegy 400 ezer embert érintenek. A változások elsősorban az alkalmazottaknak kedveznek a különböző pótlékok kifizetésének kötelezővé tételével. Az új szabályok főként azoknak hoznak majd többletjövedelmet, akik vasárnap is dolgoznak olyan munkahelyen, amely nem folyamatos üzem - írta a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A nemrég módosított munka törvénykönyve - többek között - a vasárnapi munkavégzés után járó pótlék fizetéséről is rendelkezik. Azoknak a dolgozóknak is kötelező lesz a pluszpénz, kiknek ez a korábbi szabályozások szerint nem járt. A jogszabály-változás eredményeként elsősorban ott kapnak majd pótlékot az emberek, ahol vasárnap is dolgoznak ugyan, de a cégnek "rendeltetése folytán" nem kellene vasárnap is működnie, vagy nem idénymunkáról van szó.

A cégek már elébe mentek a változásnak

A kereskedőcégként az új szabályozásban leginkább érintett Tesco már elébe ment a változásnak, hiszen nála évek óta gyakorlat az 50 százalékos bérpótlék. Ami számukra némi pluszköltséget jelenthet, az a módosítás, hogy ezentúl a délutáni, illetve éjszakai műszak első percétől kell a pótlékot fizetni. Eddig ugyanis legalább két órát kellett ahhoz teljesíteni, hogy ez a többlet megillesse a dolgozót. A mintegy kilencszáz embert foglalkoztató vegyipari cég, a Henkel vezetője, Fekete István szerint eddig is természetesnek tartották, hogy azokat, akik egy-két órát "ráhúztak" délután vagy éjszaka, pótlékkal emelt óradíjjal honorálják. A Henkelnél most készülnek a kollektív szerződés módosítására.

A rendeltetésszerűen vasárnap is működő üzemek jellemzően az egészségügyben, az energiaszolgáltatóknál illetve a vendéglátásban vannak. Itt a dolgozók nem várhatnak pluszpénzt. Azoknál a vállalkozásoknál azonban, amelyek mindössze piaci versenyhelyzetük erősítése miatt működnek a hétvégeken is, szeptembertől kötelező lesz az 50 százalékos vasárnapi bérpótlék, illetve 100 százalék, ha a dolgozó nem kap másik pihenőnapot.

Sáling József, a Kereskedelmi Dolgozók Szakszervezetének elnöke a Népszabadságnak elmondta, hogy a jogszabályok módosítása mintegy 400 ezer embert érintenek, míg a vasárnapi pótlék kifizetésére vonatkozó változtatások 100 ezer dolgozót.