Megvált a Nitrogénművek Rt.-ben levő tulajdonrészétől 3 milliárd forintért a Mol Rt. A vevő a Bige Holding Invest Kft. Az ügylet mintegy 2,6 milliárd forint rendkívüli eredményt hoz az olajcégnek.

A Mol Rt. 3 milliárd forintért adta el a Nitrogénművek Rt.-ben lévő 59,38 százalékos tulajdonrészét. A magyar műtrágyagyártás meghatározó szereplője a piac másik főszereplője, a Tiszamenti Vegyiművek fő tulajdonosának érdekkörébe tartozó Bige Holding Invest Kft.-hez került, immáron teljes egészében, mert a Mollal együtt a Norsk Hydro mint kisebbségi tulajdonos is eladta tulajdonrészét - írja a Napi Gazdaság.

A gazdaságilag nem túl jó helyzetben levő, a keleti gyártók támasztotta verseny által erősen sújtott, a Norsk Hydróval eddig közösen működtetett műtrágyagyártó eladásáról már régóta folytattak tárgyalásokat az olajcégnél. Korábban szó volt arról is, hogy a többségi állami tulajdonban levő norvég vállalatcsoport venné meg a tulajdonrészt, ez azonban később lekerült a napirendről. A magyar piac másik főszereplője, a Bige Holding ezután jött a képbe, mint logikus vevő.

A Mol Rt.-nek mintegy 2,6 milliárd forint rendkívüli eredményt hoz az üzlet, ami feltehetően a következő negyedéves eredménykimutatások valamelyikében jelentkezhet. A társaság könyveiben a most 3 milliárd forintért (12 millió dollár) értékesített 59,38 százalékos részvénycsomag ugyanis a tavaly december 31-i állapot szerint 388 millió forint értéken szerepelt. A vételárról korábban ennél magasabb összegű becslések jelentek meg. Az ügylet lebonyolításához és a vételár befolyásához azonban előbb meg kell várni a Versenyhivatal hozzájárulását is, így egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan melyik negyedéves eredményt növeli az összeg.

A Nitrogénművek Rt. az egyetlen saját ammóniabázissal rendelkező nitrogénműtrágya-gyártó Magyarországon. A társaság egyben a legnagyobb hazai ipari vevője a Molnak, évi 400-450 millió köbméter földgázt vásárol. A Mol közlése szerint a Nitrogénművek a jövőben is szerződéses kapcsolatban fog állni az olajtársasággal, továbbra is a Moltól vásárolja majd a földgázt, ami éves termelési költségeinek több, mint felét, az anyagköltségnek több, mint 70 százalékát teszi ki.

A hazai műtrágyagyártók helyzete nem mondható túlságosan rózsásnak. Az itthoni felhasználás például jelentősen csökkent az elmúlt évtizedben, a gazdasági napilap szerint. Emellett az orosz gyárakkal is komoly harcot kell vívni, mivel az aránytalanul olcsó földgáz miatt lényegesen alacsonyabb árakkal lépnek piacra, mint a magyar vállalatok. Ezért az elmúlt években a termelők elsősorban az Oroszországból érkező műtrágyát részesítették előnyben. A helyzet Nyugat-Európában sem sokkal jobb, ott több esetben úgy nyilatkoztak a cégek, hogy az említett nehézségek miatt a műtrágyaipar a túléléséért küzd. Magyarországon az 1999 elejétől érvényben levő piacvédelmi intézkedés sem volt képes megállítani ezt a folyamatot, a nagyfogyasztók esetében érvényesített 43 százalékos külön gázáremelés pedig nyilván nem segített a helyzeten.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Nitrogénművek Rt.

Korábban:

A Mol megkezdte az INA átvilágítását
(2002. augusztus 26.)