Százezret keresnek a szlovák kukások Győrött

Vágólapra másolva!
Győr-Moson-Sopron megyében jelenleg 810 szlovákiai munkavállalót alkalmaznak. Az ország északnyugati szegletében a munkanélküliségi ráta 3,9 százalékos, az állástalanok pedig nem feltétlenül képesek és készek kielégíteni a cégek igényeit. A Győri Kommunális Szolgáltató Kft. a napokban szlovákiai kukások felvételére kényszerült.
Vágólapra másolva!

A regisztrált munkanélküliek száma Győr-Moson-Sopron megyében pillanatnyilag 7696 fő, köztük 400 a pályakezdő. Többségüknek azonban nincsenek igazán jó esélyeik arra, hogy munkahelyet szerezzenek, mert képzettségük, fizikai állapotuk nem teszi őket alkalmassá. A megyei munkaügyi központ ezért folyamatosan munkásszervezéssel foglalkozik a határ túloldalán, hiszen Szlovákia magyarok lakta területén magas, mintegy húszszázalékos munkanélküliséggel küzdenek. Rimányiné Somogyi Szilvia, a munkaügyi központ igazgatója arról tájékoztatott, hogy a magyar-szlovák munkaügyi egyezmény keretszáma kölcsönösen 1600 ember munkavállalására ad módot, míg további 200 fő szezonjelleggel helyezkedhet el. Így a több mint nyolcszáz szlovák vendégmunkás mellé további munkavállalókat hoznának Magyarországra. Többek között egészségügyi, fa- és építőipari cégektől rendelkeznek állásajánlatokkal.

Régebben elsősorban élelmiszer-ipari termékfeldolgozásra érkeztek vendégmunkások a határon túlról. Ma a betanított női munkáskezekre van leginkább szükség. Legtöbbjüket a Philips Components Kft. foglalkoztatja. Mint Sziráki Karolina tájékoztatási vezető elmondta: jelenleg 561 szlovák munkavállalójuk van, de 2001 májusában ez elérte a 960 főt. A multinacionális elektronikai óriás létszáma állandóan, a megrendelésállomány arányában változik, így most valamivel több mint 3 ezer dolgozójuk van, míg 2000. év végén 4400-an voltak. A szlovákok mellett foglalkoztatnak jordániai, jugoszláv, német, román, osztrák és holland állampolgárokat is.

Hosszabb ideje képtelen volt feltölteni a kukásautók mellé szükséges rakodómunkások létszámkeretét a Győri Kommunális Szolgáltató Kft. A napi 800 kuka megmozgatásával, valamint a lassan haladó kocsi utáni loholással járó munkakör nem kapós. Ugyan csaknem százezer forintos bért fizetnek, de a Győrből és a városkörnyékről felvettek - ha volt is jelentkező - nem bírták a munkát, avagy magatartásbeli problémák miatt kellett megválni tőlük. Szlovákiában magas a munkanélküliség, értékesebb emberek sem jutnak álláshoz, ezért abban bíznak, hogy a most felvett 8 felvidéki, valamint két ideiglenes tartózkodási engedéllyel rendelkező horvát dolgozó megfelel. A reggeli munkakezdésre saját gépkocsival érkező embereknek a bér mellé útiköltség-térítést is adnak, s ha beválnak, akkor újabb vendégmunkások alkalmazása is elképzelhető

(Magyar Hírlap)

Ajánlat: