Kétszázmilliárd dollárba kerülhet az iraki háború

Vágólapra másolva!
Egy Irak elleni háború 100-200 milliárd dollárba kerülne az Egyesült Államoknak - közölte hétfői számában a The Wall Street Journal, a Fehér Ház egyik vezető gazdasági tanácsadóját idézve. A szakértő szerint egy esetleges háború nem befolyásolná érdemben az amerikai nemzetgazdaságot.
Vágólapra másolva!

Mint Lawrence Lindsey, a Fehér Ház nemzetgazdasági tanácsának vezetője a tekintélyes napilap munkatársának elmondta, az esetleges háború - általa 100-200 milliárd dollárra becsült - összköltsége a legnagyvonalúbb számítások szerint sem haladná meg az amerikai bruttó nemzeti termék 1-2 százalékát.

A The Wall Street Journalban közölt adatok jóval magasabbak, mint a Pentagon nemrégiben nyilvánosságra hozott becslései, amelyek mindössze 50 milliárd dollárról szóltak.

Lindsey úgy vélte, hogy az iraki katonai akció nem befolyásolná érdemben az amerikai nemzetgazdaságot. Nem növelné az inflációt, és nem okozna recessziót, de a kormány gazdaságösztönző szerepet sem remélhetne tőle.

(MTI)

Ajánlat: