Adókedvezmények az internetezés elterjedéséért

Vágólapra másolva!
Az információs társadalom építését célzó kormányprogramot ismertette Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter Balatonfüreden az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) éves találkozóján. A program részeként a kormány az internetezés és a személyi számítógépek elterjedését elősegítő adókedvezmény-csomagot vezetne be. 
Vágólapra másolva!

A miniszter 262 céget tömörítő IVSZ éves találkozóját megnyitó előadásában elmondta, hogy a tervezett jogszabály, amelyről a parlament két-három hét múlva szavaz, a munkaadóknak lehetőséget adna, hogy alkalmazottaiknak munkavégzésüktől függetlenül PC-t juttassanak. E juttatást nem terhelné a személyi jövedelemadó, és mentes volna egyéb közterhektől is. A gyorsított, kétéves értékcsökkenési leírásnak köszönhetően a számítógép két év után ingyen válna a munkavállaló saját tulajdonává. Ezzel csökkenthetőek lesznek az internetezésben tapasztalható társadalmi egyenlőtlenségek - mondta a miniszter. Az adókedvezmény-csomag részeként említette, hogy a távközlési szolgáltatók a szélessávú hálózataik fejlesztésére költött beruházásaik felét leírhatják majd az adóból.

2003-ban ünnepli az ország Neumann János, a számítógép egyik atyja születésének 100. évfordulóját. A tudós nevét viseli az a program, amely az információs társadalom építésében eddig elszenvedett lemaradásunkat hivatott behozni. E program sikerén is múlik - mondta Kovács Kálmán, hogy 2004. január 1-jén, amikor az EU-hoz csatlakozik hazánk, az uniónak a magyarok ne csak egyenjogú, de egyenrangú polgárai is lehessenek.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

IHM