Kedvezményes hitel fővárosi kisvállalkozóknak

Vágólapra másolva!
A tőkepiacon még hitelképtelen, ám jó üzleti tervvel rendelkező kisvállalkozások novembertől kedvezményes 7,75 százalékos kamatozású, legfeljebb 10 millió forintos hitelhez juthatnak a Budapest Kisvállalkozó Hitelprogram keretében - jelentette be pénteken Demszky Gábor főpolgármester és Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. 
Vágólapra másolva!

A hitel forrásaként a tárca és a főváros 2,5 milliárd forintos alapot hoz létre, amitől Demszky Gábor szerint mintegy 5 milliárd forintos beruházás valósulhat meg.

A kedvezményes kölcsönt olyan vállalkozások vehetik igénybe, amelyek legfeljebb 700 millió forint nettó árbevétellel, vagy maximum 500 millió forint mérlegfőösszeggel gazdálkodnak, és nincs lejárt köztartozásuk, illetve vissza nem fizetett hitelük. A kölcsön gépek, berendezések, állóeszközök és forgótőke vásárlására fordítható.

A fővárosi kisvállalkozásoknak nyújtott hitel a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) és a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) közreműködésével jut el a vállalkozókhoz a Polgári Takarékszövetkezet közbeiktatásával. A hitelkonstrukció 90 százalékára a Hitelgarancia Rt. kezességet vállal. A kezességvállalási díjnak 0,5-1,2 százalékát a Gazdasági Minisztérium támogatásként biztosítja az adósoknak.

(MTI)

Ajánlat: