Túltermelés miatt leáll a gyártás a legnagyobb orosz járműgyártónál, az Avtovaznál október 26. és november 9. között. Az Avtovaz nem közölte, hogy mennyi az eladatlan járműve, de elemzők becslése szerint ez a szám eléri a 75 ezret. A cég szerint az orosz autókereskedőknél mintegy 50 ezer eladatlan külföldi gépkocsi halmozódott fel az év eleje óta importált 350 ezerből.

A Dow Jones jelentése szerint az Avtovaz korábban feljavította idei termeléskilátását arra alapozva egyrészt, hogy jelentősen nő a lakosság jövedelme, másrészt az importált gépkocsik vámjának emelkedésére számított. A vámemelésre azonban két hónappal később került sor a vártnál. A gyárat érzékenyen érintette az is, hogy visszaesett a kivitele egyik legnagyobb felvevő piacára, a szomszédos Ukrajnába, amely nyáron növelte a külföldről behozott autók vámját.

A Renaissance Capital egyik moszkvai elemzője arra számít, hogy az Avtovaz jövőre tovább csökkenti termelését és a hangsúlyt nyereségességének a növelésére fekteti, részben drágább modelljeinek gyártásával.

(MTI)

Ajánlat:

Avtovaz